Kötelezettségszegési eljárást indított Lengyelország ellen az Európai Bizottság

Új fejezet kezdődik a 444 életében.
Érdekel

Az Európai Bizottság a legfelsőbb bíróságra vonatkozó törvény miatt indított eljárást, amelynek értelmében a héten kényszernyugdíjaznák a testület minden harmadik jelenlegi tagját - jelentették be hétfőn Brüsszelben.

Margarítisz Szkínász bizottsági szóvivő arról számolt be, hogy úgynevezett hivatalos felszólító levelet küldtek Lengyelországnak, és ezzel megindult az eljárás az igazságszolgáltatás függetlenségét aláásó jogszabály ügyében.
A lengyel hatóságoknak egy hónapjuk van válaszolni az ismertetett kifogásokra. Amennyiben nem érkezik válasz, vagy pedig Lengyelország olyan észrevételeket tesz, amelyek nem tekinthetők kielégítőnek, az Európai Bizottság úgy dönthet, hogy a jogsértési eljárás következő lépéseként úgynevezett indokolással ellátott véleményt küld Varsónak. Ezt követően - ha szükséges - a bizottság az Európai Bíróság elé viheti az ügyet.

Fotó: WOJTEK RADWANSKI/AFP

(MTI)

Olvastátok, láttátok, hogy milyen világ lett itt. A járvány miatt fogynak a reklámok, a kormány miatt fogynak az újságok. Ebben a helyzetben a mi jövőnk is bizonytalanabbá vált, mint az elmúlt 7 évben bármikor. Ha folytatni akarjuk, akkor új fejezetet kell nyitnunk a 444 történetében.

Mi kitartóan mutatjuk, hogy milyen világ van. A szűkülő magyar nyilvánosság miatt most még fontosabb, hogy maradjon Magyarországon megbízható hírforrás. Olyan újságírók, akik megírják az igazat. Ehhez viszont - a ti segítségetekkel - változnunk kell.

Lépj a Körön belülre, regisztrálj, és járulj hozzá az újság működéséhez, cserébe még jobb, erősebb, nagyobb 444-et kapsz!

Koronavírus Hírek, háttér
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.