Családjáról akart a magasból fotót készíteni a francia nyaraláson, szörnyethalt a világ egyik legnagyobb vállalatának az igazgatója

külföld
  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

A kínai óriásvállalat, a HNA Group társalapítója és igazgatója Franciaországban halt meg, miközben a provence-i régióban nyaralt. 

Az eddigi információk szerint az 57 éves Wang Jian egy magasan lévő korlátra mászott fel, hogy onnan készíthessen fotókat a festői szépségű Bonnieux falujáról, de a mélybe zuhant. A mentőegységek már nem tudtak segíteni rajta.

Fotó: ERIC PIERMONT/AFP

A HNA Wang irányításával lett a világ egyik legnagyobb vállalata, repüléstől pénzügyeken át turizmusig rengeteg mindennel foglalkoznak. Jelentős részesedésük van a Deutsche Bankból, a Hilton-hotelláncból és londoni felhőkarcolókból. Világszerte több mint 400 ezer embert foglalkoztatnak. A vállalat jelenleg éppen eladja némely nemzetközi érdekeltségét, hogy ezáltal csökkentse a belföldi adósságát. A vállalat eszközeinek összértékét 230 milliárd dollárra teszik, de az elmúlt években hatalmas hitelfelvételek révén tudtak terjeszkedni. 

A francia rendőrség közleménye szerint nem voltak gyanús körülmények Wang halálával kapcsolatban. A férfi egy tízfős turistacsoport tagjaként kereste fel a falut kedd délelőtt. A felső templomnál jártak, amikor felmászott a korlátra, hogy fotót készítsen a családjáról, illetve a tájról, de lezuhant, 12-15 métert esett. (BBC)