A hazai láncok sajátmárkás termékeit is gyártotta a bajai üzem, ahonnan a mérgező fagyasztott zöldségek kikerültek

Európa-szerte mennek a termékvisszahívások, miután kiderült, hogy egy bajai üzemben előállított fagyasztott kukorica okozott 9 halálos áldozattal járó, öt országot érintő ételmérgezést. 

A Greenyard bajai üzemében jelenleg csak próbatermelés folyik, de a visszahívások a 2016. augusztusa óta gyártott fagyasztott zöldségekre vonatkoznak. A G7 most arról ír, hogy a Greenyard szinte az összes magyar kiskereskedelmi láncnak bedolgozott, de volt, akinek olyan termékeket gyártottak, melyeket a láncok saját márkás termékként forgalmaztak. Azaz nehéz megállapítani egy szimpla vásárló számára, hogy érintett lehet-e a termék, mert nem feltétlen a márkanév, hanem a gyártó, illetve a gyár lehet árulkodó. 

És a lap szerint míg a brit sajtóban azonnal elérhetővé vált egy lista, melyen megtalálható az összes termék, addig a Nébih péntek délutánig hasonló hazai listát nem tett közzé. Mint a G7-nek elmondták, tételes listát nem tudnak adni, ugyanakkor a gyártót forgalmi korlátozásra kötelezték. 

“Az üzemben termelt gyorsfagyasztott zöldségek jelentős részét azonban utólag, az EU más üzemeiben más zöldségekkel keverik és ezek különböző márkanév alatt kerülhetnek forgalomba. A gyártó a visszahívást az érintett partnerei értesítésével, bevonásával végzi” áll a Nébih válaszában. 

A Greenyard belgiumi központja pedig azt közölte a lappal, hogy 

bizalmas üzleti információ, hogy mely magyarországi áruházláncoknak gyárt a bajai üzem, ezért nem adja ki a partnerek nevét. 

Az üzletláncok azóta sorra jelentik be, hogy leszedték a polcról a Baján gyártott termékeket. A Penny Market már csütörtök este, az Aldi pedig pénteken adott ki közleményt. Az Aldi esetében amúgy nem Greenyard, hanem Hungarofreeze Kft. volt a forgalmazója e termékeknek.