A leggyengébb fiút hozták ki elsőként a kéthetes barlangi fogságból

Tbg
bulvár
2018 július 08., 12:04
comments 556

Sikerült a felszínre hozni az első diákokat abból a csoportból, amely két hete rekedt bent egy turisták által közkedvelt barlangba, a Tham Luangba. Magyar idő szerint vasárnap délután háromkor összesen négy gyerek jutott ki az elárasztott barlangból.

A mentés nehézségeiről itt írtunk. Mivel a gyerekeket egyesével hozzák ki, még órákon át lehet szorítani a mentőakció sikerességéért. Összesen 12 diák és egy edző szorult a barlangba.

A kiszabadított fiúkat már a helyszínen felállított kórházban kezelik, mondta Tossathep Boonthong, a mentést végző csapat egyik tagja. 

Az első négy gyerek kiszabadítása után a mentőakciót a következő 10 órára felfüggesztették, mert kifogytak az oxigénpalackok. Összesen 90 búvár dolgozik a helyszínen. 

Azt is tudni már, hogy a mentést végző 18 búvár mindegyike elérte a helyet, ahová az edző és a gyerekek a feltörő víz  elől menekültek.

A thai média értesülései szerint az első diák, aki megmenekült, a 14 éves Mongkol "Mark" Boompian volt. 

link Forrás

A mentőcsapat azért őt választotta elsőnek, mert ő volt a legrosszabb állapotban, a leggyengébbekkel kezdték a mentést. 

link Forrás

A gyerekeket gyorsabban hozzák ki a korábban számítottnál, mert sikerült érdemben csökkenteni a vízállást a barlangban, hála a rengeteg szivattyúnak.

A BBC felvételén látszik a gyerekeket szállító mentőautó:

link Forrás

(BBC/Reuters)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.