Franciaország jutott a világbajnokság döntőjébe

futball
2018 július 10., 19:55
[ Error: Hiányzó widget ]

A nagy kérdés az volt az elődöntő előtt, hogy a belgáknak megérte-e becsületből megverni az angokolokat, ezzel a sokkal nehezebb ágra kerülni, vagy így is eljutnak a döntőig. 

Sokan sok gólra számítottak az eddig látogattak alapján, leginkább a belgák miatt, akik 5 meccsen 14 gólt szereztek a vébén, a franciákban pedig mindenképpen több volt, mint amit addig mutattak. 

A franciák rögtön a kezdés után a belgák kapuja elé keveredtek, nem volt óriási helyzet, de egy pillanatra felcsillant a remény, hogy igazi örömfoci lesz. Hamar kiderült, hogy ez mégiscsak egy elődöntő, taktikaliag nagyon fegyelmezett csapatokkal.

A brazilok legyőzése óriási önbizalmat adhatott a belgáknak, az első félidő első fele az övék volt, a franciák visszahúzodtak a saját térfelükre. Előbb az első féldiőben nagyon élő Hazard került helyzetbe, kétszer is, az elsőt ellőtte keresztbe, a második, léc alá tartó lövését Varane fejelte ki. Hazard ilyeneket mutatott:

link Forrás

Lloris is védett egy óriásit, egy szöglet után Alderweireld fordult rá.

link Forrás

A másik oldalon Mbappé gurított vissza egy labdát Giroud-nak, aki furcsa mozdulattal bénázta el a legnagyobb francia helyzetet. Aztán szintén Mbappé tálalt a védők között kilépő Pavard elé, a francia nem lőtte meg olyan szépen, mint az argetinok ellen, Courtois bokával tolta ki, ez is óriási védés volt. 

link Forrás

A franciák nagyon fegyelmezetten védekeztek, a félidő második felében több labdát is szereztek a saját térfelükön, ebből volt egy olyan labdakihozataluk, amit látva igazán lehet sajnálni, hogy Deschamps ennyire kerül minden kockázatsot és gúzsba köti elől a csapatát. 

A második félidőben is a belgák kezdtek aktívabban, de az 51. percben egy szöglet után gólt kaptak. Nem a francia támadó egyike, hanem a védő Umtiti előzte meg Fellainit.

link Forrás

Az eddigi legjobb gólöröm a vébén.

link Forrás

A gól megfogta a belgákat, Mbappé pedig úgy fickándozott, mint az argentinok ellen. Ekkor simán benne volt egy újabb gól a meccsben, volt, hogy egy percen belül is óriási helyzetbe kerültek:

link Forrás

Igen, Mbappé tényleg ilyen passzt adott Giroud-nak:

link Forrás

Aki természetesen kihagyta. Giroud ezen a vébén még nem találta el a kaput, ezen a meccs sem jött neki össze. 

De a franciák nem rúgtak még egyet, a belgák pedig összekapták magukat, Dembele helyére érkezett a jóval támadóbb Mertens, a franciák átengedték a területet és kontrákra játszottak, Mbappé gyorsaságára alapozva, 

link Forrás

A belgáknál volt a labda, de nem tudtak vele mit kezdeni, de Bruyne kifejezetten gyengén játszott egész mecccsen, Fellaini nem az a játékos, aki ilyen helyzetben balszélsőként segít a csapatát, Carassco jött a helyére. Járt volna ugyan egy szabadrúgás a belgáknak 20 méterről, de a bíró nem fújt, aztán Witsel lőtte át a francia védelmet, de nem tudtak mit kezdeni a nagyon fegyelmezett francia csapattal, nem volt ötlet a játékukban, nem jöttek be az utolsó passzok, Lukakut szinte egész meccsen nem találták meg.

Az utolsó percekben a belgák leginkább ívelgettek, a franciák pedig kedvükre kontráztak, Courtois akadályozta meg, hogy még hamarabb eldőljön végképp a meccs. Mbappé szórakozott még a végén

link Forrás

Aztán megint

link Forrás

Hat perc hosszabbítás után a bíró lefújta, Franciaország döntőbe jutott, a belgák a bronzért mennek.

link Forrás

És a válasz a kérdésre: nem érte meg legyőzni az angolokat.

link Forrás

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.