Megvan Trump jelöltje az amerikai Legfelső Bíróságba

külföld
2018 július 10., 04:28
comments 23

Brett Kavanaugh bírót jelöli Donald Trump amerikai elnök az Egyesült Államokban az alkotmánybíróság szerepét betöltő szövetségi legfelsőbb bíróság új tagjának.

Donald Trump helyi idő szerint hétfőn este a Fehér Házban jelentette be döntését. Az elnök beszédét és a főbírójelölt bemutatását valamennyi amerikai televízió élőben közvetítette.

Az 53 éves konzervatív Brett Kavanaugh 2006 óta Washington DC fellebbviteli bíróságának tagja, és sajtójelentések szerint őt támogatta a Fehér Ház jogi főtanácsadója, Don McGahn is, aki a jelölési folyamatot irányította. Jelölésére azért került sor, mert Anthony Kennedy főbíró pár héttel ezelőtt bejelentette, hogy visszavonul.

Donald Trump briliáns jogászként mutatta be jelöltjét, és hangsúlyozta, hogy kifogástalan szakmai előélettel, illetve páratlan felkészültséggel rendelkezik, valamint bizonyítottan elkötelezett a törvény előtti egyenlőség elve mellett.

Rövid beszédében Kavanaugh szakmai munkáját illetően azt ígérte: a törvény betű szerinti betartásán munkálkodik majd. Fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy Washington DC-ben családjával együtt egy katolikus közösség aktív tagja.

Brett Kavanaugh a Yale Egyetemen végzett. Fiatal jogászként annak a Kenneth Starr bírónak volt a munkatársa, aki a kilencvenes években a Bill Clinton akkori elnök elleni vizsgálatot irányította, később pedig a George W. Bush vezette Fehér Házban volt jogi tanácsadó.

Jelöltségét a szenátusnak kell jóváhagynia. Hosszadalmas vitára számíthat, hiszen a demokrata párti szenátorok már közölték: nem támogatják Trump jelöltjét, részben mert szerintük a jelöléssel meg kellett volna várni az őszi félidős választásokat, részben pedig mert úgy vélik, Kavanaugh megszavazásával a legfelsőbb bíróság konzervatív irányba tolódik el. Ez különösen fontos az abortuszvitában, jelenleg ugyanis egy 1973-as legfelsőbb bírósági döntés alapján az USA-ban indokolt esetekben engedélyezhetik az államok az abortuszt. Ezt a döntést azonban Trump több támogatója nem helyesli, és országszerte megtiltaná az abortusz elvégzését. Ugyanakkor elemzők emlékeztetnek rá: Kavanaugh a fellebbviteli bírói kinevezésekor már sikeresen szerepelt a nagyon kemény szenátusi meghallgatáson.

A legfelsőbb bírói kinevezés egy életre szól, és az amerikai politikai és közéletben rendkívül fontos döntés. A szövetségi legfelsőbb bíróság ugyanis az amerikai életet meghatározó, kötelező erejű döntéseket hoz. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.