Plágiumvád miatt lemondott a cseh igazságügyi miniszter

külföld
2018 július 10., 04:32
comments 114

Lemondott Tatána Malá cseh igazságügyi miniszter hétfőn este, a mindössze 13 napot hivatalban volt tárcavezetőt azzal gyanúsítják, hogy plágiumot követett el disszertációjában - jelentették hírügynökségek.

A tavaly októberi választáson győztes ANO mozgalom politikusa tagadta, hogy nagyobb szabálytalanságokat követett volna el értekezésében. Lemondása ugyanakkor két nappal Andrej Babis cseh miniszterelnök új kisebbségi kormányának parlamenti bizalmi szavazása előtt történt.

„Az ellenem irányuló kampány miatt egyszerűen nem akarom, hogy a mozgalmat (ANO) vagy az újonnan megalakuló kormányt hátrányok érjék” - mondta Malá.

Babis szerint az ANO kiállt Malá mellett, és a mozgalom vezetősége nem hisz a plágiumvádaknak. A cseh kormányfő szerint a tárcavezető bátran viselkedett. „Nyilvánvaló, ha nem mondott volna le, mindez ártott volna nemcsak a mozgalomnak, de a szerdán bizalmi szavazásra kerülő kormánynak is” - fogalmazott Babis.

A kormányfő elmondta: vélhetően felkéri Milos Zeman elnököt, hogy ideiglenesen őt bízza meg a tárca vezetésével. Mint mondta, feltehetően kedden veszi kézhez Malá hivatalos lemondását.

A 36 éves Tatána Malá A házinyulak tenyésztésének mikroklimatikus feltételei című 2005-ös diplomamunkája miatt került szorult helyzetbe. A brünni Mendel egyetem ugyanis a 48 oldalas disszertáció 11 oldalán talált feltűnő egybeeséseket egy két évvel korábbi értekezéssel, így a munka az oktatási intézmény szerint nem felel meg a mai tudományos követelményeknek, de ettől még nem minősül plágiumnak.

Emellett szabálytalanságok merültek fel Malá családjogi témában 2011-ben írt magiszteri munkájában is.

Malá 2013 óta Andrej Babis pártjának, az ANO-nak a tagja. Igazságügy miniszterként különösen a sajtó és nyilvánosság figyelmének középpontjába került, tekintettel arra, hogy Babist az uniós támogatásokkal való visszaéléssel gyanúsítják, és a cseh rendőrség eljárást indított ellene.

A tavaly októberi választáson győztes ANO mozgalomnak és kisebbik koalíciós partnerének, a Cseh Szociáldemokrata Pártnak (CSSD) a 200 tagú alsóházban összesen 93 képviselője van (78 és 15 mandátum), ezért a parlament bizalmát csak egy harmadik erő segítségével szerezheti meg. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.