Hosszú Katinka egy hónapra visszaköltözött Amerikába és Dave Salóval, a régi amerikai edzőjével készül az Eb-re

Hosszú Katinka újra Los Angelesben van, nyár végéig itt marad, hogy a régi egyetemi edzőjével, Dave Salóval készüljön fel a 2018-as Európa-bajnokságra - írta meg a Swim Swam nevű weboldal, akiknek minderről maga Hosszú nyilatkozott.

Az Eb augusztus 12-én kezdődik, a versenyeket a skóciai Glasgow-ban, Edinburgh-ban és Luss-ban tartják.

Salo négy éven át edzette a magyar úszónőt, de Hosszú, miután nem nyert aranyat vele a 2012-es olimpián, edzőt váltott, és akkori barátjával és későbbi férjével, Shane Tusuppal kezdett dolgozni. Hosszú ezek után az elmúlt évek legsikeresebb úszónőjévé vált, ám 2017-ben közismert módon magánéletileg, majd szakmailag is szakított Tusuppal.

Hosszú a Swim Swamnek arról is beszélt, hogy megvan a felkészülési terve a 2020-as olimpiára, azt azonban nem árulta el, hogy ebben is szerepel-e Salo.



Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.