Az Emmi helyettes államtitkára szerint "vannak fiatalok, akik különböző okokból külföldön akarnak továbbtanulni, de az arányuk csökken"

Horváth Zita, az Emberi Erőforrások Minisztériuma helyettes államtitkára a kedd este az M1-ben kijelentette: 

"a 2014 és 2016 között diplomát szerzők körében végzett felmérés szerint Magyarországon mintegy 85 százalék – az uniós átlagnál nagyobb – a friss diplomások munkaerő-piaci elhelyezkedési aránya. Ennél csak Csehországban magasabb, 90 százalék ez az arány."

Ebben a 85 százalékban minden szak, a teljes ágazat benne van. Horváth kiemelte: húzóágazat az informatika, és úgy általában a mérnöki területeket. Emellett  a jogász, közgazdász végzettséggel is viszonylag hamar el tudnak helyezkedni a fiatalok, tette hozzá. Horváth szerint

"Magyarországon az egyik legjobb befektetés továbbtanulni, végzettséget, diplomát szerezni."

Kitért arra is, hogy 

"vannak fiatalok, akik különböző okokból külföldön akarnak továbbtanulni, de arányuk csökken."

Köszönhető szerinte annak, hogy egyre  több ösztöndíjat vezettek be, illetve terveznek bevezetni a magyar felsőoktatásban. (MTI)

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.