Minden tartozását visszafizette az Együtt

Még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni az év végéig. Köszönjük, hogy összedobjátok. Akkor nem tartozunk majd senkinek, csak köszönettel - nektek.

Facebook-oldalán jelentette be Szabó Szabolcs, az Együtt a politikusa, hogy a párt a mai napon 

"az utolsó forintig" 

visszautalta a Államkincstárnak kampánytámogatását. Összesen 153 millió 637 ezer forintot fizettek vissza, mivel a párt nem érte el a listán az 1 százalékos támogatottságot.

Az összeget a párt támogatói dobták össze. Juhász Péter a 444-nek korábban azt mondta, hogy 

"politikai célra Magyarországon ennyi pénzt soha senki nem gyűjtött össze Kossuth Lajos óta."

Még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni az év végig
Eddig összegyűlt: 8,5 millió Forint

Egész évben sokan támogattátok a szerkesztőséget, a ti segítségetek nélkül a 444 nem tudna stabilan működni. Most év végéig még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni, ezt a pénzt az újság bővítésére fordítanánk, például abban is segítene, hogy januártól két új riporterrel kezdjük az évet. Segíts, hogy a 444 bővülni tudjon!

Támogasd a 444 szerkesztőségét!
Kapcsolódó
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.

Nélkületek nincs 444

Csak a 444 és a sajtószabadság ügye mellett elkötelezett olvasók támogatása teszi lehetővé, hogy alaposan tudjunk foglalkozni a legfontosabb témákkal.