Orosz kémnek tartja az FBI, de lehet túlbuzgó egyetemista is

Kémkedéssel gyanúsít az FBI egy Amerikában tanuló, 29 éves orosz nőt, Marija Butinát. A vádak szerint a nő hallgatói vízummal tartózkodott az Egyesült Államokban, és szoros kapcsolatot alakított ki a Republikánus Párttal. Ennek keretében a fegyverviselési jogok védelmezője lett, alapított egy szervezetet, ami az FBI szerint szoros kapcsolatokat tartott fenn a legnagyobb fegyverlobbi-szervezettel, a National Rifle Associationnel, azaz az NRA-vel.

Sajtóhírek szerint Butina egy eskü alatt tett írásbeli nyilatkozatban elismerte, hogy „megpróbált létrehozni egy »fekete csatornát«, hogy azon kommunikálhassanak az orosz kormány képviselői” és amerikai politikusok. 

Butina ügyvédje, Robert Driscoll kiadott egy közleményt, ami szerint védence nem ügynök, csak egy nemzetközi kapcsolatok szakon tanuló diák, „aki a diplomájával szeretne karriert csinálni az üzleti életben”, és csak ezért kereste amerikai és orosz politikusok meg üzletemberek társaságát. Driscoll azt írta, Butina letartóztatása, és az ügy, amit kikerekített az FBI ebből az egészből, túlzás.

A CNN megszerzett néhány bírósági dokumentumot, de azokból sem válik sokkal tisztábbá a helyzet. A hatóságok egyelőre nagyon vigyáznak arra, hogy a szükségesnél egy betűvel se kerüljön több információ a napvilágra, a nyomozás ugyanis még folyik, és nemcsak Butinát érinti, hanem más személyeket is, valószínűleg a Republikánus Párt és az NRA környezetében.

Az eddig nyilvánosságra került bizonyítékok alapján Butina orosz kapcsolattartója Alekszander Torsin volt, egy befolyásos orosz bankár és politikus, Putyin Egyesült Oroszország pártjának magas beosztású tagja. Torsin nemcsak a nyugati szankciós listákon szerepel, mint Putyin egyik fő szövetségese, hanem például a spanyol rendőrség körözöttjei között is, mivel a gyanú szerint Torsin egy szervezett bűnözői csoport élén mosta a pénzt.  A páros az FBI dokumentumai szerint azon dolgozott, hogy Obama és Putyin elnöksége után is jól használható kommunikációs csatornák legyenek az orosz kormány és Washington között.

Butina egy fegyverkiállításonFotó: Facebook

Butina és Torsin a Twitteren kommunikáltak, ezekből az üzenetváltásokból néhányat nyilvánosságra is hozott az FBI. A 2016-os elnökválasztás előtt például az elnökjelölteket és a lehetséges külügyminiszterekről abból a szempontból, hogy melyikük lenne kedvezőbb „a mi népünk”, azaz Oroszország számára. Butina úgy ítélte meg, hogy az amerikai nép és a politika nagyon megosztott Oroszország megítélésében. „A republikánusok velünk, a demokraták ellenünk vannak... 50/50 Nagyon fontos, hogy itt mit lépünk” - írta Butina.

Torsin 2016-ban pedig ilyesmiket írt Butinának: „Nem arról szól ez, hogy megnyerjük a mai harcokat (bár törekszünk erre is), hanem hogy megnyerjük az egész csatát. Ezt a csatát a jövőért vívjuk, és nem veszíthetjük el!” Mire a nő: „A figyelemfelkeltő és túl heves lépések még mindent elronthatnak.”

„Türelem és hidegvér + higgy magadban” - válaszolta Torsin.

Az FBI szerint Butina az NRA-nál és a Republikánus Pártnál kiépített kapcsolatait arra használta, hogy informális kommunikációs csatornákat teremtsen az orosz kormány és az amerikai elit közt. Egy alkalommal például azt beszélte meg Torsinnal, hogy a férfi repülőjegyet vesz egy amerikai kongresszusi képviselőnek Moszkvába. Azt nem tudni, hogy ezeket a terveket meg is valósították-e, de ha igen, az a képviselőnek kifejezetten kínos, hiszen nem néz ki túl jól, ha egy amerikai politikus repülőjegyet fogad el Putyin szövetségesétől, aki nemcsak a szankciós listákon szerepel, de körözött bűnöző is.

Torsin 2015-benFotó: Alexey Kudenko/Sputnik

Az amerikai sajtó éppen ezért nagyon hamar elkezdett találgatni arról, hogy Donald Trump vajon találkozhatott-e Butinával, és ha igen, mi történhetett a találkozón.

A jelek szerint pedig egyáltalán nem kizárt, hogy volt ilyen találkozó, hiszen az FBI által a bíróságra benyújtott, és azóta nyilvánosságra hozott dokumentumok szerint Butina több amerikai politikussal is jó kapcsolatot épített ki, köztük egy olyannal is, akire a dokumentumokban az FBI csak „jelöltként” hivatkozik. Butina 2015-ben négyszemközt találkozott ezzel a jelölttel. Donald Trump hivatalosan 2015. június 16-án jelentette be, hogy indul az elnökválasztáson.

Torsin a Twitteren azt írta, találkozott Trumppal az NRA egyik rendezvényén, és jó a viszonyuk.

Trump 2017 februárjában, a Nemzeti Imareggelin is találkozott volna Torsinnal, de végül az elnök stábja az utolsó pillanatban lefújta a programot, mert rájöttek, hogy Torsint gengszternek tartja a spanyol rendőrség.

Butina 2016-ban és 2017-ben pont azon dolgozott, hogy Vlagyimir Putyint is bejuttassa egy ilyen Nemzeti Imareggelire, ahol az orosz elnök találkozhatott volna amerikai politikusokkal, 2017-ben pedig már Trump elnökkel.

Trump elnök legidősebb fia viszont egészen biztosan találkozott Torsinnal az NRA egyik rendezvényén Kentuckyban, de Trump Jr. ügyvédje azt mondta, hogy védence csak fegyverekről csevegett az orosz gengszterrel.

Az FBI Butinával kapcsolatos, bíróságra leadott dokumentumaiból az is kiderül, hogy a hatóság továbbra is úgy ítéli meg, hogy Moszkva titkosszolgálati eszközökkel próbál zavart kelteni az amerikai társadalomban, ékeket verni az emberek közé, csökkentei a demokratikus intézményekbe vetett bizalmat, gyengíteni az USA európai szövetségesi kapcsolatait, aláaknázni az Oroszországgal szembeni nyugati szankciókat, Amerika-ellenes politikai nézeteket erősíteni, és megakadályozni, hogy Ukrajna és más régi szovjet tagállamok az EU-hoz közeledjenek.