Hatszáz járatot töröl a Ryanair a jövő héten sztrájk miatt

közlekedés
2018 július 18., 17:54
comments 28

A Reuters értesülései szerint jövő szerdán és csütörtökön több mint 600 járatát törli az ír fapados légitársaság, mert alkalmazottai egy jelentős része sztrájkot kezdeményezett a silány munkakörülmények és a cég kicsinyessége miatt. 

photo_camera Fotó: Andreas Arnold / AFP

A hírügynökség példaként arról ír, hogy állítólag a fedélzeten dolgozó utaskísérőknek még az ívóvizet sem biztosítja ingyen a vállalat. 

A sztrájk, ami a legnagyobbnak ígérkezik a cég történetében, különösen kellemetlen pillanatban, a nyár kellős közepén éri a társaságot. Ennek az az oka, hogy a Ryanair csak október óta ismeri el a szakszervezeteket; tavaly ősszel olyan sok munkatárs kezdett sztrájkba, hogy járatok sokaságát kellett törölni. 

A hírügynökség szerint elsősorban belga, portugál és spanyol légiutas-kísérők tervezik a sztrájkot, ami miatt a Ryanair elővigyázatosságból járatai 12 százalékát törölte a menetrendből. A lépés mintegy 50 ezer utast érint. 

A sztrájk maga látszólag nem hatja meg egyébként a cég vezetőit: a Ryanair közleményben jelezte, hogy a jogalap nélküli sztrájkkal nem érnek el semmit a szakszervezetek azon túl, hogy családok ezreinek nyaralását keserítik meg vagy lehetetlenítik el. (Reuters)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.