16 ember meghalt Kabulban Dosztum alelnök hazaérkezésekor

külföld
2018 július 22., 16:18
comments 6

Legfrissebb hírek szerint tizenhat ember meghalt és ötvennél többen megsebesültek a kabuli repülőtér közvetlen közelében vasárnap történt öngyilkos merényletben, amelyet röviddel azután hajtottak végre, hogy több mint egyéves száműzetés hazatért Abdul Rasid Dosztum alelnök - közölte a rendőrség.

Dosztumnak nem esett baja, mert percekkel a merénylet előtt az elnököt szállító konvoj elhagyta a repteret.

Az öngyilkos merénylet a repülőtér bejáratánál történt, ahol Dosztum hívei gyűltek össze, hogy köszöntsék a hazaérkező politikust. Hasmat Stenekai, a kabuli rendőrparancsnok szóvivője azt mondta, hogy a halottak között vannak civilek és katonák egyaránt.

Néhány órával az eset után az Iszlám Állam dzsihadista szervezett jelentkezett az öngyilkos merénylet elkövetőjeként. Az ISIS az általa működtetett Amak hírügynökség útján megerősítette, hogy a robbantás célpontja a volt hadúr volt. Dosztum egyébként támogatja, hogy a kormány béketárgyalásokat folytasson az Iszlám Állammal rivalizáló tálib lázadókkal, ez nem tetszik a terrorszervezetnek.

A volt hadúrból lett alelnök, aki keményen bírálta Asraf Gáni államfőt, tavaly májusban utazott Törökországba gyógykezelésre. Megfigyelők azonban azzal magyarázták az üzbég nemzetiségű Dosztum távozását az országból, hogy önkéntes száműzetésbe kényszerült.

Az Afganisztánt pénzzel támogató nyugati országokat, így az Egyesült Államokat is haragra gerjesztette a Dosztummal szemben felmerült vád, hogy utasítást adott testőreinek egy politikai vetélytársa, Ahmad Eshi megkínzására, megveretésére és szexuális megalázására. Dosztum tagadta Eshi vádjait. A nemzetközi közösség követelte Dosztum felelősségre vonását, de még eljárást sem indítottak ellene, ő pedig tavaly májusban elhagyta az országot, hogy állítólag gyógykezeltesse magát Törökországban. Gáni szóvivője közölte vasárnap, hogy a Dosztum elleni vádakkal a független igazságügyi hatóságok fognak foglalkozni.

Az egykoron nagy hatalmú hadúr hazaérkezése miatt lezárták vasárnap a kabuli elnöki palota környékét, és erős rendőri jelenlét figyelhető meg a környékbeli utcákon is. Az elnöki palotánál az ujjongó hívei előtt tartott beszédében Dosztum csak rövid utalást tett arra, hogy már megérkezésekor merényletet kíséreltek meg ellene. (MTI, BBC)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.