A csehek ötöde nem tudja, mikor alakult meg Csehszlovákia

A csehek több mint 20 százaléka nem tudja, mikor alakult meg Csehszlovákia, és nem tudja, hogy milyen, cseh szempontból fontos történelmi események játszódtak le 1918-ban - derült ki egy országos felmérésből.

A Post Bellum, amelynek képviselői szerdán sajtóértekezleten ismertették az eredményeket, azt szerette volna felmérni, milyen ismeretekkel rendelkezik a cseh lakosság a 20. század nemzeti szempontból kiemelkedően fontos - 1918, 1938, 1948 és 1968 - történelmi eseményeit illetően. 

Prágai járókelők nézik az 1968-as kiállítástFotó: MICHAL CIZEK/AFP
  • A megkérdezettek 21 százaléka nem tudta, hogy Csehszlovákia 1918-ban alakult meg és abban az évben ért véget az első világháború, 
  • 25 százaléka nem tudta, mi történt 1968-ban (a prágai tavasz erőszakos elnyomása), 
  • egyharmaduk nem válaszolt arra, mi történt 1948-ban (kommunista hatalomátvétel Csehszlovákiában), 
  • az 1938-as évet illetően (az első Csehszlovák Köztársaság szétverése) az emberek majdnem fele nem adott helyes választ,
  • míg Csehszlovákia németek-lakta területeinek (Szudéta-vidék) Németországhoz való csatolásáról csak az emberek 54 százalékának volt tudomása.

Mikulás Kroupa, a 20. századi történelemmel és emlékezetpolitikával foglalkozó Post Bellum társaság igazgatója szerint a fiatal korosztályok hiányos történelemismerete nagymértékben a rossz iskolai oktatásra vezethető vissza. A történelemtanárok ugyanis ritkán jutnak el a 20. századig, s az akkori eseményeket időhiány miatt szinte mindig nagyon sűrítve és röviden adják elő. Szerinte egy másik veszélyes tényező, hogy a mai fiatalok a történelmi ismereteket nem tartják fontosnak, és úgy vélik, a múlttal gyakran manipulálnak. „Ezzel a hozzáállással azonban a fiatalok saját magukat is gyakran kiteszik a manipuláció lehetőségének.” (MTI)

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.