Iratokat foglalt le a rendőrség az Elios-ügyben

Tiborcz István a Sziget VIP-ban 2015-ben.Fotó: olvasónk

Az mfor.hu vette észre, hogy Pintér Sándor belügyminiszter Harangozó Tamás MSZP-s képviselőnek címzett válasza az Elios-ügyről néhány nap késéssel, de végül csak felkerült a parlament honlapjára. 

Harangozó arról kérdezte a minisztert, hogy haladnak a nyomozással az Elios-ügyben, amiben - miután az Európai Csalás Elleni Hivatal is vizsgálódni kezdett - január 22-én a Pest Megyei Főügyészség nyomozást rendelt el. 

Pintér azt írta, hogy a Készenléti Rendőrségen belül külön nyomozócsoport foglalkozik az üggyel, a nyomozó hatóság intézkedett az iratok lefoglalására, beszerezte a projektekkel összefüggésben keletkezett iratokat, amelyek értékelése folyamatban van.

Az Elios - Orbán Viktor veje, Tiborcz István egykori cége  - ellen költségvetési csalás és kapcsolódó bűncselekmények miatt zajlik nyomozás. 

Korábban az OLAF vizsgálata azt állapította meg, hogy szervezetten zajlott a pénzek elfolyatása: összesen 35 közvilágítási pályázatot vizsgáltak meg, és súlyos szabálytalanságokat találtak

A levajazott közvilágítási projekteket miatt az OLAF 43,7 millió euró visszafizettetésére tett javaslatot. (mfor.hu)

Kapcsolódó
Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.