Száz eurót adtak a hajléktalannak, hogy tetoválja az arcára a vőlegény nevét és lakcímét

ÉLET
2018 július 31., 06:37
comments 156

A teázásnál is angolabb dolgot művelt a spanyolországi Benidorn tengerparti üdülőhelyén egy brit legénybúcsú vidám fiatal férfiakból álló csapata: 100 eurót adtak egy Tomek keresztnevű, 34 éves, lengyel származású hajléktalannak, hogy az tetováltassa a homlokára a vőlegény nevét és címét, vagy egész konkrétan azt, hogy

Jamie Blake, North Shields, NE28

A Benidormi Brit Gazdasági Kamara elnöke „gusztustalannak” nevezte, hogy bárki azzal szórakozzon, hogy egy elesett ember helyzetét kihasználva némi pénzt dob neki, hogy kinevesse.

Karen Maling Cowles a részeg legénybúcsúsok mellett a tetoválószalonra is igen dühös, hiszen azok nemhogy elfogadták a pénzt és belementek a megalázó procedúrába, de az akció közben még ki is posztoltak a Facebookjukra egy azóta leszedett fotót a hajléktalan arctetoválásáról. Ami egyébként annyira fájt az érintettnek, hogy a felénél abba kellett hagyni.

A kamarai elnök felvette a kapcsolatot a megalázott férfival, aki a saját bevallása szerint alkoholista. Tomek a kapcsolata felbomlása után gyalog indult el Lengyelországból, hogy 2700 kilométeres túra végén, az erőltetéstől megsérült háttal érkezzen meg Benidormba. A férfi azt mesélte Karen Maling Cowles-nak, hogy miután elmulatta a britektől kapott 100 euró nagy részét, még aznap este megverték és kirabolták, elvéve tőle a maradék 17 euróját.

A brit kamara elnöke most gyűjtést indít, egyrészt az arctetoválás eltávolítására, másrészt a férfi megsegítésére.

(via Guardian)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.