A tömegközlekedési szakszervezet hőségriadó idején járatcsökkentéssel védené a sofőröket

Még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni az év végéig. Köszönjük, hogy összedobjátok. Akkor nem tartozunk majd senkinek, csak köszönettel - nektek.

A Közlekedési Szakszervezetek Országos Szövetsége (KSZOSZ) szerint a hőségriadó idején ritkítani kellene a közösségi közlekedési járatokat délelőtt 11 és délután 3 óra között, hogy hosszabb fizetett pihenőidőkkel csökkentsék a járművezetők leterheltségét, és a baleseti kockázatot.

A szakszervezet közleménye szerint a KSZOSZ hamarosan írásban kéri az üzemeltető önkormányzatokat és a szolgáltatást megrendelő cégeket – a fővárosban a Budapesti Közlekedési Központot (BKK) –, hogy mielőbb dolgozzanak ki kánikulai menetrendet, ami a szokásosnál jóval kevesebb járat indítását tartalmazza.

A szakszervezet a közleményben kiemelte, hogy a kánikula a közösségi közlekedésben dolgozó járművezetőkre legalább olyan hatással van, mint az utasokra, de a vezetők nem szállhatnak le néhány megálló után.

Nemes Gábor, a KSZOSZ elnöke úgy látja, hogy a hosszan tartó hőségben nincs olyan munkavédelmi intézkedés, amivel meg lehet óvni a járművezetőket a forróság hatásaitól. A szakszervezet által javasolt „közlekedési sziesztát” elsősorban azokon a járatokon vezetnék be, amiken nem légkondicionált járművek közlekednek. A tartós kánikulában a légkondicionáló sem sokat segít, hiszen az ajtókat 1-2 percenként ki kell nyitni, nincs is idő lehűteni a belső teret – mondta Nemes Gábor.

Az MTI által idézett közleményben nincs szó arról, hogy mi lenne a megoldás arra, hogy így az utasok dugig tömnék a járatokat.

Még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni az év végig
Eddig összegyűlt: 4,3 millió Forint

Egész évben sokan támogattátok a szerkesztőséget, a ti segítségetek nélkül a 444 nem tudna stabilan működni. Most év végéig még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni, ezt a pénzt az újság bővítésére fordítanánk, például abban is segítene, hogy januártól két új riporterrel kezdjük az évet. Segíts, hogy a 444 bővülni tudjon!

Támogasd a 444 szerkesztőségét!
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.