Bors: Hajós András visszatér a TV2-re

Hajós András 2006-ban, az őszödi beszéd kiszivárogtatása után a Hír Tv-ben lemondásra szólítja fel Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnököt.

Hajós András egy éve sem jelentette be, hogy úgy döntött, a belső feszültségek miatt nem dolgozik tovább a TV2-nél. Azt írta:

„Köszönöm azoknak, akik házon belül harcoltak értem, de ennek így nincs értelme, ennél én büszkébb vagyok, kelljek a tehetségemért, nehogy már perzsáztatni* kelljen, úgyhogy akkor hagyjuk, legyen békesség, mindenki dolgozzon hite szerint.”

Perzsáztatás alatt azt értette, hogy a szocializmusban Aczél György a hatalmas perzsaszőnyeggel borított dolgozószobájába hívatta dorgálásra azokat a megtévelyedett művészeket, akik „némi fejmosás és egy kis ideológiai rendszerfrissítés után újra munkát kaphattak”.

Nem sokkal korábban azt is mondta, hogy hányni tudna a csatorna Tények című műsorától:

De most a Bors azt írja, „több, egymástól független, megbízható forrásokból származó információink szerint”, Hajós nagy valószínűséggel visszamegy a TV2-höz. A szintén Andy Vajna tulajdonában lévő lap így perzsáztatja a művészt:

„Lapunk információi szerint hálás feladat vár a »tékozló fiúra«, az egyik ősszel induló, nagyszabású show-műsor főszereplője lesz, ennél többet azonban nem sikerült megtudnunk.”

Kapcsolódó
Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.