Kizúgott a Honvéd az Európa Liga selejtezőjéből

futball
2018 augusztus 02., 17:45
comments 157

A Honvéd gyengén kezdte a mérkőzést, a magyar csapat focistáit láthatóan meglepte a vendéglátók agresszív játéka, és az első negyedórában pillanatokra volt csak náluk a labda, ráadásul védekezésben is rengeteget hibáztak. 

A középpályán a sokat mozgó luxemburgiak minden párharcot megnyertek, könnyedén juttatták el a támadókhoz labdát, melynek eredményeként az első tíz percben két ziccert is kialakítottak, és csak Gróf bravúrjainak révén maradt a 0-0.

Ennek ellenére sokáig nem tudta előnyét tartani a magyar csapat, miután a félidő közepén egy megpattanó lövéssel előnybe került a Niederkorn. A gól után kiegyenlítettebbé vált a játék, Danilo kapufát is rúgott, ám a Honvéd nem tudta igazán átvenni az irányítást, sőt, akár nagyobb hátrányba is kerülhetett volna.

link Forrás

A második játékrészt jobban kezdte a magyar csapat, helyzetekig is eljutott, de gólt nem szerzett, tíz perc után pedig a csapat lendülete is visszaesett. A luxemburgiak stabilan játszottak a folytatásban, nem vállaltak felesleges kockázatot, így nem veszélyeztették Gróf kapuját, viszont a kispestiek támadásait rendre hatástalanították. A hajrában úgy tűnt, hosszabbítás következhet majd, de egy hazai szögletrúgás után az ötösön belül álló Vadóczról Marques elé pattant a labda, a védő pedig hét méterről nem hibázott. A Honvéd az utolsó percekben épp olyan eredménytelenül ment előre, mint addig, így meglepetésre kiesett. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.