Amikor az éjszakai videódat készítetted, részeg voltál?

Média
2018 augusztus 03., 14:58
comments 252

Salvador Dali beszélgetése egy kitömött homárral és egy négykézláb, a hátán egy tükörtojással pucsító nővel nem lehetett annyira szürrealista hangulatú akció, mint az az interjú, amit Skrabski Fruzsina volt újságíró közölt a facebookján Csintalan Sándor MSZMP-s és MSZP-s politikusból lett fideszes tévésből lett antifideszes-simicskista tévésből lett személyes közösségi branddel.

Skrabski már a nyitókérdéssel megpróbálta berúgni a motort:

"Melyik állapotodban érezted magad legjobban? Kommunistaként? Mszpésként? Fideszesként? Vagy antifideszesként?"

Másnál ez a csúcs, itt ez volt az alap. Miután gyorsan végiszökelltünk Csintalan Sándor életének legvidámabb korszakain, kiderül, hogy

"Van dolgom, feladatom. Nekem a hatalom sose állt jól. Ebben az önkényuralomba-hajló rendszerben kifejezetten jól esik a két lövészárok között lenni. Szerintem mindent meg lehet beszélni."

Skrabskinak, a Fidesz és a miniszterelnök ismert rajongójának azonban nem lehet csak úgy önkényuralmazni:

"- Hogy akarsz úgy megbeszélni valamit, hogy az egyik szekértábor túlzásait használod? Önkényuralom például...
- Szerintem minden gondolkodó ember észreveszi a hatalom centralizációját.
- Minden gondolkodó ember... – megint csak nem egy nyitott kommunikáció.."

Csúnya egyest kapott Sanyi az ellenőrzőbe, de ő nem az a kisdiák, aki könnyen feladná, így ezen a ponton egészen meglepő és megfejthetelen értelmű vallomással

"Én például bevezetném a kéttannyelvű oktatást, hogy legyek nyitott és javasoljak is valamit."

Skrabskit azonban nem abból a riporterfából faragták, hogy megkérdezze, melyik lenne a másik nyelv, hanem váratlanul más irányba csap:

"- Hogyan definiálnád magad? Műsorvezető?"

Ezen a ponton megtudjuk, hogy

"- Csintalan Sándor vagyok és vannak, akik kíváncsiak arra, amit mondok. Egy személyes közösségi brandet fogok most felépíteni."

Aki azt hiszi, hogy akárcsak ugatja az újságírást, az most húzza be fülét-farkát, az erre következő kérdést ugyanis úgysem tudná kitalálni:

"Miért nem mentél el a szamiszdat Szabadfogás felvételére? Simicska Lajossal ittál?"

Na de a választ sem!:

"Nem, az új brandem technikai részleteit beszéltem meg a barátaimmal, akik ebben segítenek, már nem tudtam hirtelen átszervezni."

Csintalannak állítólag 1500 lóerős, 16 szelepes, ikerturbós brandje lesz, de ezt csak én mondom, interjún kívül.

A brand említése kifejezetten jót tesz a beszélgetésnek:

"- Jó, akkor mikor beszéltél utoljára Simicska Lajossal?
- A választások előtt egy hónappal.
- És most miért nem?
- Nincs az érzelmi élete csúcsán. A választások óta tudom, hogy úgyis elvágják a torkunk. Akit anya szült a világra és gyerekei vannak, azt lehet olyan nyomás alá helyezni, hogy ilyen döntéseket hozzon. Ma már szerencsére nem visznek el és nem lőnek le."

Az lőjön le engem, aki érti, hogy miről beszélt itt Csintalan!

Azt hiszed, ezt nem lehet fokozni? Ugyan már. Skrabski nem sokkal később olyan természetességgel dobja le a 2010-es évek legjobb nem is kérdését, hanem állítását, hogy az embert csak úgy eszi a sárga irigység:

"Simicska Lajos úgy van beállítva, hogy egy zseni, de aki ilyen csúnyán fogalmaz, mint a nyilatkozataiban és, aki a választások előtt egy hónappal ilyen eredményben hisz, az nem tűnik zseninek..."

A következő pengeváltásban Skrabski - még a fideszesek közül is a legbátrabbnak bizonyulva - a Fidesz ellenzéki korszkakaként említi a 2010 óta eltelt időszakot:

"- A mostani helyzetértékelése lehet, hogy nem volt jó, de a pasi egy zseni. Amilyen pénztárnoka volt a Fidesznek, abban zseni. Ahogy felépítette a Fidesz intézményeit, hogy ellenzékben is tudjon működni.
- Akkor lehet, hogy majd Mészáros Lőrincet is zseninek fogod tartani?"

Skrabski a legőszintébb fideszesek egyike, ami a következő kérdéséből is kiderül, amiben olyan természetes jelenségként utal arra, hogy a Párt által irányított média párthűség alapján választ magának munkatársakat, hogy öröm olvasni:

"- A G-nap nem Simicskának volt kockázatos, hiszen ő gondolom most se nyomorog, hanem azoknak az embereknek, akik hittek neki és vele maradtak. Most nincs állásuk és valószínűleg nem is lesz, mert a fideszes médiumok nem fogják alkalmazni őket, az ellenzéki médiumokban pedig nincs hely. Sok embert hozott, hoztatok nehéz helyzetbe, nem gondolod?"

Sok nagy magyar író értekezett a nyomorról, de amit a témában ez az ikercsillag ezután előad, az annyira mesteri, hogy a Kosztolányit kérdező Karinthy elbújhat:

"- Gondolom te se nyomorogsz..
- Most megyek majd a nyugdíjintézetbe a százezer forintos nyugdíjamért.
- Nem tudom elképzelni, hogy nyomorogsz...
- Hidegen hagy, hogy te mit gondolsz... Nyílván nem nyomorgok még."

Skrabksi Fruzsina ezen a ponton nylván érezte, hogy olyan magasságban járt, ahol előtte kevesen, ezért - nagyon helyesen - rátett még egy lapáttal és látszatra le is dobta a Meghaladhatatlan Bombakérdést:

"- Miért szoktatok csúnyán beszélni? Te is, Simicska Lajos is?"

De mert ilyen könnyen ment, úgy döntött, hogy megalkotja a Sohasem Volt Magyar Nyevű Interjúbefejezést, amit alanyával együtt gyönyörűen abszolvált is:

"- Te és Simicska Lajos egyébként alkoholisták vagytok?
- Miért lennénk?
- Mert sokan ezt gondolják.
- Mindenki le van sz..va.
- Simicska alkoholista?
- Nem.
- És te?
- Átadom magam a megítélő tudat aljasságának. Bárki, bármit mondhat. Közismert alkoholista vagyok.
- Amikor az éjszakai videódat készítetted, részeg voltál?
- Nem voltam részeg. Férfi is voltam valaha.
- Már nem vagy?
- Már csak emlékeim vannak."

Aki csak ezt a párt sort írta le életében, az sem dolgozott hiába!

(Direkt nem írtam meg minden gyöngyszemet az interjúból, amit emiatt is érdemes elolvasni!)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.