Harrach Péter augusztus 25-én újraindítaná a Magyar Nemzetet

Augusztus 25-én, alapításának 80. évfordulóján igazságos és méltányos lenne újranyitni a Magyar Nemzetet - nyilatkozta Harrach Péter KDNP-s frakcióvezető az atv.hu-nak.

Sajtóhírek már szóltak arról, hogy az alapítása 80. évfordulóján a Fidesz újraindítaná a Simicska Lajos által bezárt korábban régóta Fidesz-propagandista, a G-nap után pedig kormánykritikus jobboldali vonalat követő patinás napilapot. Az Index pénteki kormánymédia-elemzésében viszont azt írták, hogy tudomásuk szerint ugyan valóban újraélesztenék a Nemzetet, de nem augusztus végén, hanem később.

Harrach Péter az atv.hu kérdésére, miszerint miért és kikkel szemben lenne méltányos az újraindítás, azt válaszolta:

"azért mondja ezt, mert a Magyar Nemzet története, szellemisége indokolja az újraindítást, augusztus 25-e pedig szimbolikus nap lenne erre, és a G-nap előtt ott dolgozókkal lenne ez méltányos. Szerinte a nagy múltú lap nagy nevű szerzőinek, szerkesztőinek is tartozunk ennyivel."

A Magyar Nemzet újraindítása, hiába szeretné azt Harrach, gyorsan lezaqóvarni, azért nem ennyire egyszerű téma, hiszen hasonló helyzet állhat elő vele, mint tévéfronton az Echo TV-vel és a Hír Tv-vel: ott hirtelen lett két, nagyon hasonló profilú, szinte pontosan ugyanazt a réteget megszólító kormányzati törpetévé. Ha három héten belül felélesztenék a Nemzetet, a kormányzatnak két, tök egyforma politikai napilapja lenne. Miután a kormányzati propagandahálózatot közpénzből, állami hirdetésekből finanszírozzák, a dolog egyfelől mindegy, másfelől teljesen egyforma médiatermékeknek pusztán propagandaszempontból sincsen sok értelme.

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.