Egy spanyol vadászgép véletlenül rakétát indított észt légtérben

külföld
2018 augusztus 08., 04:09
comments 34

Észtország légterében, gyakorlatozás közben véletlenül rakétát indított egy spanyol vadászgép, károk nem keletkeztek, az ügyben vizsgálat indult - közölte kedden a spanyol védelmi minisztérium. 

Jelenleg Spanyolország NATO-feladatként részt vesz Baltikum légtérvédelmében.

A spanyol légierő Eurofighter Typhoon típusú, jelenleg Litvániában állomásozó gépével kedd délután történt az eset, Észtország délnyugati részében, ahol engedélyezett az ilyen gyakorlat. Az AMRAAM típusú, levegő-levegő rakéta nem talált el semmilyen repülőgépet. A gyakorlórepülésen részt vett két másik, francia katonai gép is.

Több szálon is vizsgálat indult, hogy kiderítsék a történtek okát.

Az illetékes észt hatóságok arról számoltak be, hogy az incidens a gyakorlórepülések övezetében, az észtországi Pangodi települése felett történt, és az Eurofighter egy levegő-levegő rakétát indított el északi irányban. Kiemelték, hogy a rakéta, amely tíz kilogrammos robbanótöltettel volt felszerelve, önmegsemmisítő rendszerben működött, amely még a levegőben megsemmisíti a töltetet. Ennek ellenére a rakéta csak 40 kilométerrel arrébb, Tartu városától északra zuhanhatott a földre.

A rakéta 3,7 méter hosszú, átmérője 18 centiméter.

A helyi hatóságok még keresik a rakéta maradványait. Felhívták a lakosok figyelmét, hogy ha rábukkannak a maradványokra, ne nyúljanak hozzá, hanem távolodjanak el tőle és azonnal értesítsék a hatóságokat.

Juri Ratas észt kormányfő Facebook-oldalán nagyon sajnálatosnak nevezte az incidenst, hozzátéve, hogy „hála Istennek nem sebesült meg senki”.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.