Éhségsztrájkba kezdett a Teréz körúti robbantás gyanúsítottja

bűnügy
2018 augusztus 08., 02:59
comments 75

A Teréz körúti robbantás elkövetésével gyanúsított P. László éhségsztrájkba kezdett, mert úgy gondolja, a börtönben erős gyógyszereket kevertek az ételébe. A Borsz szerint P. öt napon át semmit nem evett, ezért átszállították az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe.

P. apja szerint a fia azt mondta neki, mikor nem evett, jobban érezte magát, most viszont azt állítja, megint vegyszereket adnak neki az intézetben. Az apa másfél éve kéri, hogy végezzenek a fián toxikológiai vizsgálatokat, mert ő is úgy gondolja, hogy a börtönben gyógyszerezik, és ezért viselkedik furcsán a tárgyalásokon.

„Ugyanazok a tünetek: nem akaratlagos mozgás, fáradtság, tartás nélküliség, ezek mind megtalálhatóak a nyugtatók mellékhatásaiban és a hirtelen gyógyszermegvonásnál is felléphetnek. Nem értem, ha nincs takargatnivalójuk, miért nem végzik el ezt a vizsgálatot?” - mondta a Borsnak.

Az apa szerint a tárgyaláson be kell bizonyosodjon P. László ártatlansága is, ugyanis sem a magassága, sem a testalkata, sem a bomba P. által adott leírása nem egyezik a robbantás után készült rendőrségi dokumentumokban foglalt adatokkal. (Bors)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.