Órákon át hallgatja ki a rendőrség azokat, akik aláírták az Együtt ajánlóívét

A BRFK a Gyorskocsi utcai épületébe idézi be az Együtt 500 támogatóját, akiknek néha több órán át húzódó kihallgatáson kell beszámolniuk arról, hogy a tavasszal valóban adtak-e ajánlást a XII. kerületi jelöltnek - írja a 24.hu.

Március közepén a DK-s Bauer Tamás megbízottjaként a körzet választási bizottságába került Nádasi Tibor tett feljelentést, mert rájött, hogy az Együtt ívein szerepel a neve - sőt egy halott ismerőse neve is -, pedig ő nem írt alá nekik. A rendőrök ezután eljárást indítottak Bényi Hajnal XII. kerületi együttes jelölt ajánlási listái ügyében, és lefoglalták a dokumentációt. A sors fintora, vagy minek is nevezzük ezt, hogy bár Bényit a helyi választási bizottság hivatalosan is jelöltté nyilvánította, de aztán az együttes jelöltek többségéhez hasonlóan visszalépett az esélyesebb jelölt, ez esetben pont Bauer Tamás javára.

Az Együtt a választási kudarc után meg is szűnt. Juhász Péter azt mondta a 24-nek, hogy a pártvezetés volt tagjai nem kaptak idézést az ügyben, de nap mint nap jönnek hozzá is a hírek a „szokatlanul akkurátus” tanúkihallgatásokról. A rendőrség egyelőre nem válaszolt a kérdésekre.

Az Átlátszó júniusban arról írt, hogy 280 feljelentés alapján 111 nyomozás indult az országban hamisított választási ajánlások miatt. Talán megkockáztatható, hogy nem mindegyik ennyire alapos.

November végén 476 újság, rádió, tévécsatorna és internetes oldal ajándékozta oda magát nemzetstratégiai közérdekből az új fideszes médiaalapítványnak, az eddiginél is jobban a kormány felé hajlítva a magyar nyilvánosságot.

A 444 nem közpénzből működik, és szerencsére senki sem tud bennünket a Fidesznek ajándékozni.

A hosszú távú, biztos működéshez viszont a te segítségedre is szükségünk van. Idén 50 millió forintot szeretnénk olvasóinktól összegyűjteni, 36 millió már összejött, ezt nagyon köszönjük!

Hogy elérjük a kitűzött célt, kérjük támogasd rendszeresen a 444-et!

Kapcsolódó
Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.