Egyetemi szakok betiltása még a Magyar Krónika főszerkesztőjét is megdöbbentette

politika
2018 augusztus 10., 08:43
comments 309

Amióta Magyarország nevükben kereszténydemokrata politikusai, élükön Rétvári Bence államtitkárral verbális háborút indítottak a társadalmi nemek kutatása ellen, azon merengtem, hogy vajon mi problémájuk lehet létező társadalmi jelenségek vizsgálatával azoknak, akik ezzel párhuzamosan rendre azon keseregnek, hogy nem születik elég gyerek az országban. Úgy tűnik, ez még néhány vitathatatlanul jobboldali pedigréjű értelmiségit is elgondolkodtatott. Bencsik Gábor, a Magyar Krónika főszerkesztője, fivére, Bencsik András Magyar Demokrata című hetilapjának lapigazgatója legalábbis pont ennek a gondolatmenetnek a mentén kérte ki magának pénteken a Facebookon, hogy a kormány

be akarja szüntetni a köznyelvben csak genderszakként emlegetett tudományterület magyarországi oktatását.

link Forrás

"Ha igaz a hír, akkor itt ráadásul alapvető tájékozatlansággal van dolgunk. A gendertudomány ugyanis nem az, amit felületes újságírók írnak róla. Nem túltolt feminizmus, nem a család szétverése, nem kisgyerekek nemváltásának támogatása, nem tetszés szerinti biológiai nemek konstruálása. Hanem annak vizsgálata, hogy a biológiai nem miként jelenik meg a társadalomban. Márpedig megjelenik. És ennek ezer vonatkozása van. És ha ezeket nem ismerjük, hogyan akarjuk elérni például azt, hogy a társadalom visszanyerje a reprodukciós képességét? Hogyan akarjuk megtalálni az eszközöket ahhoz, hogy a férfiak és a nők újra szeressék a gyerekeket?" - írta.

Írásában azt is megjegyzi, hogy kifejezett modortalanság, mi több, hatalmi arrogancia mindössze 24 órát adni az egyetemeknek arra, hogy véleményezzék a kormány döntését. Emellett azt is megjegyzi, hogy ha netán a konzervatív oldalnak vitája van a társadalmi nemeket kutatók némelyikének feminista, liberális véleményével, akkor ezt a vitát érvek ütköztetésével, nem pedig a másik betiltásával kéne megoldaniuk.

"Ne legyen hát igaz a hír. A kormány ne akadályozza meg a társadalmi nemek mesterszak további működését. Bízzon bennünk, nemzeti keresztény konzervatív értelmiségiekben, hogy megvédjük azokat az értékeket, amelyekkel azonosul" - szólítja fel zárásként a kormányt.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.