A luxizás is baj, de hogy pontosan ki luxizik, arról nem beszélnek. Volt, aki Bayer Zsoltot hibáztatta, de Orbán Viktorhoz szinte senki sem mert nyúlni.
Ugyan Bayer szerint Orbán is felelős a kudarcért, de nem verhetik el rajta a port, mert az igazságtalan lenne. Hiszen ahogy ők Jézust sem akarták volna megfeszíttetni nagypénteken, úgy Orbánnal sem teszik meg ezt.
Szerinted van innen visszaút? - kérdezte Bayer a műsorvezetőtársától a Magyar Nemzet podcastjában. Fogalmam sincs - válaszolta az Én, a Kétarcú szerzője.
Bencsik Gábor szerint sok ősjobboldalinak lett elege kollégája stílusából.
Az egyik fivér után beszállt a buliba a másik is, Bencsik Gábor minden korábbinál keményebben osztotta ki a Petőfi-film sértődékeny producerét.
A Fidesz tagsága nem az izgalmakat kereste a párt kongresszusán, hanem Orbán Viktort és a vele megélhető közösségi élményt.
Ismét összesereglett a NER legjava, hogy meghallgassa a miniszterelnök őszi eligazítását.
Pedig Orbán Viktor meghatározása szerint a magyar ember három esetben térdel le: Isten, a haza és a szerelme előtt.
Ferencz Orsolya és Szalai Piroska családpolitikai beszélgetésén kiderült, hogy míg más a „no border, no nation", a magyar kormány a „nincs gyerek, nincs jövő" elvben hisz
A kormánypárti újságíró megvédte a közszolgálati médiára tett kritikus megjegyzéseit.
Ez egyáltalán nem szép tőle, könnyen lehet, hogy Soros Györgynek ehhez is köze van.
A Magyar Demokrata szerzője szerint a magyar televízió az ország ellenzéki felének is a televíziója, és ideje lenne eszerint viselkedni.
Ezt harsogták hetekig Bayer Zsolték, mielőtt Oroszország megtámadta Ukrajnát. Máris szépen öregedtek a fideszes véleményvezérek putyinista megfejtései.
Az évértékelő közönsége a masszív állami kampányok ellenére sem aggódik amiatt, hogy egyenlőtlenek lennének az erőviszonyok a választáson.
Kimaradt a lap kormánypárti médiaalapítványból, áprilisig van pénz.