„Bencsik Gábor is beállt abba a baloldali sorba, melynek tagjai rendszeresen, alaptalanul vádolják a közmédiát”

elmebaj
2022 április 13., 07:04
comments 19

Névtelen szerző reagált hosszan a Hirado.hu hasábjain a jobboldali közíróként számon tartott Bencsik Gábor kritikus megjegyzéseire. Mint arról beszámoltunk, a Magyar Krónika című kiadvány atyja a közösségi oldalán arról elmélkedett, hogy Márki-Zay Péter, az ellenzék miniszterelnök-jelöltje a választási kampányban mindössze 5 percet kapott a közmédiától, bukása után viszont máris meghívták Lánczi Tamás 48 perc című műsorába.

„Egyszerűen képtelenség, hogy ellenzéki politikusok gyakorlatilag a lábukat nem tehetik be oda, a hírmagyarázók és kommentátorok kizárólag a kormánypártok oldaláról érkeznek, a hírműsorokban hírként olvasnak föl hosszú kormánypárti publicisztikákat, miközben az ellenzéki vélemények legtöbbször a kormánypárti cáfolatokba csomagolva jelennek meg” – írta, mondván, „a magyar közszolgálati televízió politikai elfogultsága tarthatatlan”. Sőt hozzátette ezt is: „A közszolgálati magyar televízió az ország ellenzéki felének is a televíziója, az ő adójukból is működik, ideje elkezdenie aszerint is viselkedni.”

Aki esetleg azt gondolta volna, hogy Bencsik Gábor – aki amúgy rendszeresen elő szokott állni a hivatalos propagandaüzenetekben foglaltaktól többé-kevésbé eltérő véleményekkel – kritikája egyfajta központi irányváltást jelezhet előre, az hatalmasat tévedett. Azóta ugyanis a Hirado.hu alaposan leszedte róla a keresztvizet a „Bencsiket is utolérte a baloldali hisztéria” című cikkében.

A terjedelmes írásból többek közt kiderült, hogy Bencsik Gábor

  • az egykoron Soros György egyik alapítványának dolgozó, jelenleg pedig egy jórészt kulturális megfontolásokból vásárolt hirdetésekből fenntartott, legfeljebb ezres nagyságrendben elérhető havilap főmunkatársaként dolgozik;
  • által főszerkesztett Magyar Krónika működése során kulturális tevékenysége miatt évente több tízmillió forintos nagyságrendben kapott támogatást az államtól, és a kiadó állítása szerint kétezer előfizetője is volt, de nagy kérdés, hogy a pénzek mire mehettek el, mert 2019-ben már a lap megszűnése fenyegetett, ezért Bencsik levélben kért pénzt az olvasóktól;
  • vezetése alatt kialakult állapotra jellemző, hogy a Magyar Krónika annak ellenére nem került be a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány portfóliójába, hogy ezt kifejezetten szerette volna elérni;
  • az egykori SZDSZ-holdudvarhoz tartozó szerzőknek is szerepet szánt a konzervatívnak mondott havilapban;
  • a kommunista pártállami háttérrel működő Magyar Újságírók Országos Szövetsége főtitkára volt 1989 és 1997 között;
  • a diktatúrában tíz éven keresztül az akkor még pártkiadványnak számító Nők Lapjának dolgozott;
  • Horn Gyula kormányának idején a Nyugdíjpénztárak Országos Szövetsége elnökének is megválasztották;
  • álláspontja újságírói pályafutása alatt a saját érdekeinek megfelelően többször is változott.

És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy nem tűnt fel neki: a 48 perc című műsornak több az ellenzéki oldalhoz köthető politológus, egykori politikus vagy éppen a szocialisták négy kormányfője alatt is dolgozó Szili Katalin is vendége volt!

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.