Meghalt Fábián László olimpiai bajnok kajakozó

Fábián László 2015-ben

Nyolcvankét éves korában elhunyt Fábián László olimpiai és négyszeres világbajnok kajakozó, edző, a sportág első magyar olimpiai aranyérmese.

A Magyar Kajak-kenu Szövetség pénteken arról számolt be a honlapján, hogy a sportembert álmában érte a halál.

Fábián László 1936-ban született. 1954-ben kijutott a maconi világbajnokságra, ahol negyedik lett hosszú távú négyesben, majd ebben az évben magyar bajnokságot nyert kajak négyesben a 10 000 méteres távon. A négyes, amelynek Urányi János is tagja volt, 1955-ben 1000 méteren nyert, ekkor tanácsolta edzője, Gelle Sándor, hogy társuljon a nála tizenkét évvel idősebb, „Öregként” emlegetett Urányival, mert mindketten kitartóak, szorgalmasak voltak.

Az 1956-os melbourne-i olimpián győztek az akkor utoljára megrendezett kajak kettes 10 000 méteres versenyszámban, ezzel a sportág első magyar olimpiai diadalát aratták. Ráadásul úgy végeztek az első helyen, hogy a forradalom miatt a felkészülés utolsó szakaszában nem is edzhettek vízen. Urányival 1960-ban a római olimpián is esélyesének számítottak, de az olaszok a tízezer méteres számokat nem rendezték meg, és a hosszú táv ezután már nem került vissza a programba.

Az 1956-os olimpiai győzelem után Fábián négyszer nyert világbajnokságot: 1958-ban Prágában kajak kettesben 10 000 méteren, 1963-ban Jajcéban Tímár Istvánnal kettesben és a négyes tagjaként, végül 1966-ban Szöllősi Imre párjaként. Emellett hat Európa-bajnoki aranyat is begyűjtött.

Az aktív versenyzést 1969-ben fejezte be, azután technikai vezető, illetve edző volt az Újpest kajak-kenu szakosztályában, és dolgozott a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnökségében is. 1969-től az Újpesti Dózsa, illetve az UTE edzője, szakosztályvezetője volt, majd 1997-től az MTK vezetőedzője lett.

Fábián Lászlót 2006-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével, 2012-ben Gerevich Aladár-emlékéremmel tüntették ki, 2016-ban megkapta a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) fair play bizottságának életműdíját. Az UTE megújult Tímár utcai vízitelepe 2014-től Urányi és Fábián nevét viseli. Felesége, Rozsnyói Katalin is sikeres edző, aki olimpiai és világbajnokok sorát nevelte ki. (MTI)

November végén 476 újság, rádió, tévécsatorna és internetes oldal ajándékozta oda magát nemzetstratégiai közérdekből az új fideszes médiaalapítványnak, az eddiginél is jobban a kormány felé hajlítva a magyar nyilvánosságot.

A 444 nem közpénzből működik, és szerencsére senki sem tud bennünket a Fidesznek ajándékozni.

A hosszú távú, biztos működéshez viszont a te segítségedre is szükségünk van. Idén 50 millió forintot szeretnénk olvasóinktól összegyűjteni, 36 millió már összejött, ezt nagyon köszönjük!

Hogy elérjük a kitűzött célt, kérjük támogasd rendszeresen a 444-et!

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.