Kunhalmi a genderszakról: Kevesebb a bérem, mert két cicim van és nő vagyok, miért van ez?

Genderszak-ügyben hívták be az ATV-be beszélgetni Kunhalmi Ágnest, az MSZP politikusát, aki úgy döntött, közérthetően magyarázza el, miről szólnak a gendertudományok.

„A gendertudományok azzal foglalkoznak, hogy miért van az még mindig, hogy ugyanolyan diplomát végez ön is, én is, ugyanannyi éve dolgozunk egy adott munkakörben, de énnekem, mert két cicim van és nő vagyok, kevesebb a bérem. Tetszik érteni, hogy mit mondok?”

„Ez szerintem most mindenki megértette”, mondja erre Kárász Róbert. Kunhalmi szerint ezt a kérdést a Fidesz tudatosan mossa össze a szexualitással és a szexuális nemekkel.

Hozzáteszi: ha ezt be lehet tiltani, akkor bármit, és „szerinte be is fognak egy csomó mindent”. (via Index)

Kapcsolódó
Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.