Itt a bizonyíték, hogy Magyarország szó szerint házmesterország, nem pedig metaforikusan

POLITIKA
2018 augusztus 15., 13:36
comments 181

A Magyarországról szóló legelcsépeltebb közhelyek egyike, hogy házmesterország lennénk. A kifejezés történelmileg onnan ered, hogy a városi - főleg budapesti - bérházak házmestereinek egy része mind a nyilas, mind az azt követő kommunista rendszerben titkosrendőrségi besúgó volt. Olyan besúgó, aki előszeretettel fitogtatta a besúgásból eredő hatalmát - hiszen néha el tudott vitetni embereket - a nála jellemzően gazdagabb és műveltebb lakók felett.

2018 legismertebb - és a jelek szerint pillanatnyilag legbefolyásosabb - feljelentője Szakács Árpád, a Magyar Idők szerzője, civilben a Mészáros Lőrinc-féle, többek közt megyei napilapokat birtokló Mediaworks központi szerkesztőségének főszerkesztője.  Ő a kevesek által olvasott napilapban olyan kultúrharcos cikksorozatot indított, amiben sorra jelent fel olyan kulturális intézményvezetőket, intézményeket és szerzőket, amik és akik szerinte nem eléggé kormánypártiak. Szakács sorozata alapjában véve vicces, hiszen az irodalmi ügyekben érzhetően erősen tájékozatlan szerző Kossuth-díjas vagy az elmúlt évtizedekben sokszorosan kiadott és elismert szerzőket sorolt fel elnyomott jobboldaliként, 50 körülieket felfedezésre váró fiatalként, és tucatjával nevezett a Petőfi Irodalmi Múzeumban be nem mutatott szerzőnek olyanokat, akik az elmúlt pár évben megjelentek ott, de a cikkek következményei már egyáltalán nem viccesek.

Az azonban feltétlenül az, hogy a feljelentő Szakács Árpád - minden minősítgetéstől mentesen, csakis a tényeket nézve - nemrég még szuperházmester volt. Amennyiben 2014. és 2016. augusztusa között az ügyvezetője volt a Magyar Társasház Kft.-nek, ami társasházkezeléssel, vagyis közös képviselősködéssel foglalkozik. A cég weboldala 2016. februárjában számolt be a három ügyvezetős felállásról:

A linket köszönjük Miminek.

Szakács - aki egyébként saját elbeszélése szerint korábban a Demszky-féle fővárosnak is volt sajtómunkása - ezután az ügyvezetősködés után került a Mészáros Lőrinc által megvett Mediaworks egyik kulcspozíciójába, ahonnan ő határozhatja meg, milyen központi tartalom jelenhet meg a céghez tartozó különféle megyei lapokban.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.