Ilyen a világon nincs: le kellett cserélni a debreceni játékost, mert gyűrűben futott ki a pályára, és nem tudták lehúzni az ujjáról

Új fejezet kezdődik a 444 életében.

Kisebb konzílium gyűlt össze az ötödik fordulót nyitó Debrecen -  MTK rangadó első perceiben a hazai kispadnál, miután a játékvezető szólt a hazaiak játékosának, a szlovák Erik Cikosnak, hogy 

húzza már le az ujjáról a gyűrűt, mert azt még a BLASZ-ban is illene tudni, hogy ékszerben nincs foci. 

Debrecenben úgy tűnik nem ismerik a szabályokat, és hagyták gyűrűben kifutni a gyepre a játékost, hogy aztán a kezdőrúgás előtt az orvosi stáb azon szerencsétlenkedjen, hogyan lehetne leoperálni az ékszert az gyűrűsujjról. Még egy gézszövetet is megpróbáltak keresztülhúzni az ékszer alatt, hátha azzal sikerül kilazítani, de hiába, és mivel percekig húzódott a műtét, nem maradt más választás, mint a csere - a kezdősípszó előtt.

A védő helyére be is jött az irányító középpályás Kusnyír Erik, így a gyűrűzéssel a taktikai hadrendet is sikerült kicsit újraszabni. Egy szó: profizmus! 

Olvastátok, láttátok, hogy milyen világ lett itt. A járvány miatt fogynak a reklámok, a kormány miatt fogynak az újságok. Ebben a helyzetben a mi jövőnk is bizonytalanabbá vált, mint az elmúlt 7 évben bármikor. Ha folytatni akarjuk, akkor új fejezetet kell nyitnunk a 444 történetében.

Mi kitartóan mutatjuk, hogy milyen világ van. A szűkülő magyar nyilvánosság miatt most még fontosabb, hogy maradjon Magyarországon megbízható hírforrás. Olyan újságírók, akik megírják az igazat. Ehhez viszont - a ti segítségetekkel - változnunk kell.

Lépj a Körön belülre, regisztrálj, és járulj hozzá az újság működéséhez, cserébe még jobb, erősebb, nagyobb 444-et kapsz!

Koronavírus Hírek, háttér
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.