Nem a Honvédkórház hibája, hogy meghalt a fél napig várakoztatott beteg

A szakértők csak diagnosztikai hibát tártak fel, így arra jutottak, a kórház nem hibás abban, hogy meghalt egy férfi, akit fél napig várakoztattak a Honvédkórház sürgősségi osztályán - írja a 24.hu.

Januárban vitték be gyermekei súlyos hasi fájdalmakkal a Honvédkórházba azt a férfit, akit az osztály dolgozói többszöri kérésre sem láttak el. Fél napi várakozás után vitték be a műtőbe, de már késő volt. Az 58 éves férfi másnap délelőtt meghalt

Az ügyben Tényi István tett bejelentést a rendőrségen ismeretlen elkövető ellen, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés gyanúja miatt. Most kapta kézhez az ügyben született határozatot, mely szerint 

nem történt bűncselekmény, megszüntették a nyomozást.

Arra jutottak, a beteget nem megfelelő módon sorolták be a fontossági/sürgősségi rangsorban (ún. triázsolás), de a halálát nem ez a hiba okozta. A vizsgálatok szerint a férfi eleve olyan állapotban került a kórházba, hogy menthetetlen volt, a visszafordíthatatlan bélelhalás már azelőtt elkezdődött, hogy a sürgősségi osztályra került volna.

Kapcsolódó
Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.