11 és 17 év közötti fiúk hajtottak végre támadássorozatot csecsen rendőrök ellen

Terrorizmus
2018 augusztus 20., 19:09
comments 62

Fegyveres támadások sorozatát hajtották végre Csecsenföldön rendőrök ellen feltehetően muszlim szélsőségesek, a támadásokban a rendfenntartó erők egy tagja és öt elkövető, köztük a merényletek szervezője is meghalt – közölte az orosz központi Nyomozó Bizottság (SZK).

Orosz hírügynökségi jelentések szerint legalább négy támadás történt, amiket feltehetően egy központból hangoltak össze. Dzsambulat Umarov csecsen tájékoztatási miniszter a TASZSZ-nak azt mondta: a merénylők kiskorú, 11 és 17 év közötti fiúk voltak.

Groznijban fegyveresek tüzet nyitottak a rendőrökre, egyiküket megölték, és egy civil nő megsebesült. Ugyanitt ketten egy sikertelen robbantási kísérlet után Mercedesszel áttörtek egy közúti ellenőrző poszton, és rendőröket próbáltak meg elgázolni. A kocsi két utasa nem élte túl az incidenst. A helyszínen három rendőr szenvedett súlyos sérüléseket.

photo_camera Fotó: AFP

Saliban ketten késsel próbáltak meg betörni a helyi rendőrőrsre, és ott két rendőrt megsebesítettek. A két támadót megölték. Meszker-Jurtban egy támadó öngyilkos robbantást kísérelt meg elkövetni az ottani rendfenntartó erők ellen, de a támadás nem érte el a célját, a terroristán kívül senki sem sérült meg.

Az Interfax úgy tudja, Groznijban a rendőrgázolásokat követő autós üldözéskor likvidálták a támadások kitervelőjét is. Az illető egy, a híradás által meg nem nevezett szélsőséges szervezet tagja volt. Az öt elkövető hétfő reggel ugyanazzal a kocsival indult el Sali városból.

Ramzan Kadirov csecsen vezető a Telegram üzenetküldő szolgáltatóban megjelentetett üzenetében azt állította, hogy a szélsőségesek a Kurban Bajram (íd al-adha) muszlim áldozati ünnepet szándékozták megzavarni, de az összes támadási kísérletét meghiúsították, és Csecsenföldön nyugalom van.

A támadássorozatot az Iszlám Állam vállalta magára. Erről a szélsőséges weblapokat megfigyelő SITE központ számolt be, a terrorszervezethez köthető Amaq hírügynökségre hivatkozva. Ezzel kapcsolatban Umarov azt mondta, hogy az ISIS programokat dolgozott ki kamaszok toborzására. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.