Rétvári: Mindenki olyan életet él, amilyet kíván, de társadalmi nemekről nem lehet beszélni

POLITIKA
2018 augusztus 24., 13:45
comments 507

Az LMP-s Szabó Szabolcs kérdezte a kormányt írásban arról, hogy tervezik-e a társadalmi nemek tanulmánya mesterképzés szak megszüntetését. Az Emmit vezető Kásler Miklós helyett Rétvári Bence államtitkár válaszolt, aki elmondta, 

„A kormány világos álláspontja az, hogy az ember férfinak vagy nőnek születik, így társadalmi nemekről nem beszélhetünk. Ugyanakkor mindenki olyan életet él, amilyet kíván.”

Azaz Rétvári, miután a kormány nevében kijelölte, hogy 'miről nem beszélhetünk', elmondta, hogy mindenki olyan életet él, amilyet kíván. Majd így folytatta: 

„A gender szakra rendkívül kevés a jelentkezők száma, így ez már önmagában érv a megszüntetés mellett. A "társadalmi nemek tanulmánya" mesterszakon végzettek iránti igény a magyar munkaerőpiacon nem mutatható ki. A szak gazdasági szempontból nem racionális, így joggal feltételezhetjük, hogy nem a munkaerőpiac igényeire reagálva hozták létre, és nem azért, hogy gyorsan és közvetlenül hasznosítható tudást kapjanak a hallgatók.”

A kormány rendre ezeket az 'érveket' hangoztatja, amikor a társadalmi nemek szak megszüntetésének lehetőségét lebegtetik, úgy csinálva, mintha fogalmuk se lenne arról, hogy mit tanítanak ezen a mesterszakon. Arról, hogy mit tanítanak valójában ezen a szakon, és miért lehet szüksége erre Magyarországnak, tavaly beszélgettünk a szak egyik oktatójával. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.