• Társadalmi nemek tanulmánya mesterszak indulhat ősztől az ELTE-n, a hírt heves felháborodás fogadta a jobboldali sajtóban, többen a szak megakadályozását kérték a kormánytól. 
  
• A mesterszak tanterve sokban hasonlít arra, ami külföldi egyetemeken gender studies néven fut, de tudatos döntés, hogy itthon nem ilyen néven indították. 
• A szak oktatói szerint a képzés a magyar társadalom súlyos problémáival foglalkozik majd, és fontos megérteni azt is, mi áll amögött, hogy ilyen sokan kiborulnak a szak indításának hírétől. 

Nemrég vált nyilvánossá, hogy szeptembertől elindulhat a társadalmi nemek tanulmánya mesterszak az ELTE-n. A hír megjelenése óta egymást érik a felháborodott cikkek és megszólalások, több jobboldali szereplő azt követeli, hogy a kormány akadályozza meg, hogy elindulhasson a képzés. A tiltakozás már a politika ingerküszöbét is átvitte, a KDNP ifjúsági tagozatának elnöke is hevesen tiltakozott a szakindítás ellen. 

Ezekben a cikkekben és megszólalásokban az egyik közös pont, hogy miközben főleg külföldről átemelt példák alapján nagyívű összeesküvéseket és a hagyományos családmodell szétfeszítésének szándékát látják bele a szak megalakulásába, nagyon kevés szó esik arról, hogy konkrétan mivel tervez foglalkozni ez a mesterszak, milyen képzést kínálnak, mi köze mindennek a magyar társadalom helyzetéhez. Ezekről kérdeztük meg a leendő mesterszak egyik oktatóját, Gregor Anikó szociológust. 

Meg kell érteni, miért tart valaki a meleglobbitól 

Indulásként érdemes kitérni arra, mit is jelent a gender fogalma, mert ugyan a kifejezés rengeteget szerepel a sajtóban, sokszor nem lehet pontosan átlátni, miről is van szó ilyenkor valójában. 

„A »gender« szó jelentése nagyon sokfélévé vált, és ez sajnálatosan megnehezítette azt a dialógust, amit a nemek közötti társas viszonyokról, az ebből fakadó társadalmi problémákról folytatni lehet – bárkivel. Önmagában az egy nagyon izgalmas kérdés, hogy a »gender« szóval kapcsolatban kinek milyen jellegű tudása van, milyen tartalommal tölti ezt meg, milyen hozzá az érzelmi viszonyulása. 

Ha valaki például azt olvasta, hogy Nagy-Britanniában az orvosi kamara kismama helyett kötelezően terhes személyről beszél, vagy eljut hozzá az a hír, hogy nemsemleges mosdókat nevez ki egy angol szöveggel kísérve az ELTE Izabella utcai épületében önkényesen valaki, vagy valamiféle »meleglobbitól« tart, amelyik szerinte őrá is rá akar valamilyen viselkedést vagy értékrendet erőltetni, akkor érthető, ha számára például a »gender« a nemeket eltörlő, egy nem nélküli emberekből álló társadalom rémképét hívja elő, ami ellen tiltakozni fog vagy felháborítja. Mindeközben mások »gender« alatt arra gondolhatnak, hogy nők és férfiak számára a társadalom olyan különböző szerepeket ír elő, ami aztán egyik vagy másik nem számára az élet más területein hátrányt okozhat: például a női munkavállaló lesz mindig a problémás a munkáltató szemében, mert ha beteg a gyereke, mindig ő marad vele otthon.

Pontosan emiatt a sokféle jelentés miatt, valamint azért, mert a társadalmi jelzővel lehet azt jelezni, hogy nemekről, de társadalmi értelemben vett nemekről beszélünk, használjuk inkább a társadalmi nem elnevezést, ami nem a biológiai nemek helyett, hanem azok melletti fogalomként értelmezhető.”

– írta válaszában Gregor Anikó, aki megfogalmazott egy konkrét definíciót is arra a kérdésre, hogy miről is beszélünk, amikor társadalmi nemekről beszélünk: 

„A szociológia felől megközelítve társadalmi nem fogalma alatt azokat a kulturálisan és társadalmilag létrehozott és az egyes nemekhez rendelt előírásokat, normákat, társas jelentéseket, az ezekre a jelentésekre épülő egyenlőtlen nemi viszonyokat, értjük, amelyek az egyének közötti kapcsolatokon és interakciókon, a társadalom különböző intézményein, valamint az egész társadalmi berendezkedésen keresztül jönnek létre. A társadalmi nemi tanulmányok ezeket a kulturálisan és társadalmilag létrehozott jelentéseket és viszonyokat teszi a kutatása tárgyává, valamint azokat a társadalmi jelenségeket, amelyekben ezek megjelennek.”

Ezt a megfogalmazás jóval kézzelfoghatóbbá válik, amikor az kerül szóba, hogy mindez hogyan illeszkedik a mai magyar valósághoz. Gregor elmondása szerint ugyanis a társadalmi nemekkel kapcsolatos társadalmi problémák és egyenlőtlenségek valójában a magyar társadalomban továbbra is létező és megoldásra váró problémák sokaságát jelentik. Amit egyrészt a különféle nemek közti egyenlőtlenségi mutatók is kimutatnak, másrészt a hazai közvélemény is jelentősnek, elterjedtnek lát.

Olyan kérdésekről van szó többek között , mint

• a háztartási és gyermekgondozási munka családon belüli egyenlőtlen megosztása, 
  
• a gondoskodói feladatok hogyan befolyásolják nők és férfiak lehetőségeit pl. a munkaerő-piacon vagy éppen a szabadidőhöz való hozzáférésben, közéleti aktivitásban, 
  
• a gyermekellátó intézményekhez való egyenlőtlen hozzáférés, 
  
• a munkaerő-piaci diszkrimináció vagy munkahely hiánya hogyan korlátozza a nőket az önálló jövedelemhez való hozzáférésben, 
  
• vagy a férfiakkal kapcsolatos kenyérkeresői és gondoskodói szerepelvárásoknak való megfelelésből fakadó konfliktusok a jelen gazdasági környezetben. 
  

Gregor szerint ezért van szükség olyan szakemberekre, akik felismerik ezeket a problémákat, feltárják a rendszerszintű okokat, ismerik a vonatkozó módszertani eszközöket, ismerik a vizsgált jelenségekkel, problémákkal kapcsolatos főbb elméleteket, megközelítéseket, fogalmakat és megoldási javaslatokat is tudnak kidolgozni. 

„Nekünk alapvetően ilyen kritikus gondolkodású és komplex viszonyokat átlátni és vizsgálni képes hazai szakemberek képzése a célunk, akik az alapszakos végzettségükkel ötvözni tudják azt, amit mesterszakon a társadalmi nemekkel kapcsolatos egyenlőtlenségekről elsajátítanak.”

Ráadásul mivel a szakra számos alapszakról lehet közvetlenül jelentkezni, várhatóan sokféle szakmai háttérrel érkeznek majd diákok, és így egymásnak is tudnak majd új nézőpontokat nyújtani: 

„Egy szociális munkás végzettségű diák, aki rengeteg női klienssel és speciális, az intézményrendszer által sem kezelt, hanem pont, hogy figyelmen kívül hagyott problémáikkal találkozott, máshogyan közelít meg egy jelenséget, más problémákra világíthat rá és más megoldásokat is kereshet, mint mondjuk egy pszichológia szakot végzett, aki eddig kisebb eséllyel találkozott az egyén élethelyzetében, egyéni problémának tűnő jelenség (pl. bántalmazás) társadalmi vagy rendszerszintű magyarázatával, vagy mint mondjuk egy jogász, aki látja, hogy a nemek közti jogi egyenlőség hogyan kap gellert a gyakorlatban jogi kiskapukon át.”

– hoz egy példát erre a tudásbeli sokszínűségre Gregor, aki kiemelte azt is, hogy nagyon fontosnak tartják, hogy magyarul indítják el ezt a képzést, magyar szavakkal neveznek meg a magyar társadalmi kontextusban megjelenő problémákat:

„Azért is fontos a magyar képzés, hogy ne félig angolul, a valóságra nem illeszkedő kifejezésekkel operáljunk, hogy ne legyen nyelvi akadálya senkinek a tudáshoz való hozzáférésben, és hogy a már meglévő nagyon gazdag hazai, magyar nyelvű szakirodalomra minél jobban tudjunk támaszkodni a képzésben, hogy még láthatóbbá tegyük, hogy ezzel a témakörrel kapcsolatban itthon az elmúlt évtizedek alatt hatalmas tudás halmozódott már fel.”

A gólyatábori erőszakok is rámutattak, miért fontos ez

Ugyan társadalmi nemek tanulmánya mesterszak önálló szakként most indul először Magyarországon, de különféle, a társadalmi nemekkel foglalkozó bölcsészet-, és társadalomtudományi kurzusok, esetleg szakirányok már a 90-es évek elejétől kezdve megjelentek és jelen vannak ma is különböző hazai felsőoktatási intézményekben: az ELTE-n, majd később a Corvinus Egyetemen kívül Szegeden, Miskolcon vagy Debrecenben.

Gregor elmondása szerint ezek az órák általában egy-egy szak tantervében, de jellemzően szabadon választható kurzusként jelentek meg, az vette fel, például szociológus diákként, akit érdekelt, azaz a mai napig el lehet végezni például úgy szociológia szakot, hogy valaki mélyebben életében nem tanul a nemek közötti társadalmi egyenlőtlenségekről, az ezzel kapcsolatos elméletekről, fogalmakról. 

Az eddigi társadalomtudományos képzésekben jórészt az oktatók egyéni szakmai érdeklődésétől függött, hogy a társadalmi nemi egyenlőtlenségek témája, illetve egy-egy társadalmi probléma vizsgálatánál a nemek közötti viszonyok kérdése felmerült-e, miközben a nemek közti egyenlőtlen viszonyok meglehetősen erőteljesen szövik át a társadalom különböző szintjeit és szereplőit. 

Egy példával élve: ha mondjuk az egyetemi kurzuson felmerülő probléma az elöregedő társadalmakban felhalmozódó otthoni/intézményes gondoskodói munka kérdése, akkor szóba kerül-e az a dimenzió, hogy ki fogja ezt a munkát az ellátórendszerét inkább leépítő állam helyett a nemek közötti családi munkamegosztás keretében elvégezni, ennek milyen kihatása lesz nők helyzetére, lehetőségeire. 

Az, hogy az új szak az ELTE-n indul el, Gregor szerint nagyon komoly lehetőségeket rejt magában: hivatalosan három kar (a Társadalomtudományi Kar, a Pedagógiai és Pszichológiai Kar és a Bölcsészettudományi Kar) összesen 27 oktatója, köztük MTA doktora, egyetemi tanárok vesznek majd részt a különféle tudományterületeket ötvöző kurzusok tanításában. 

A mesterszak akkreditációs folyamata nagyjából három éven át zajlott, az ELTE-t pedig pont ebben az időszakban rázta meg a két gólyatábori nemi erőszak eset, ami Gregor Anikó elmondása szerint nagyon élesen szembesítette az intézmény vezetését azzal, hogy a nemek közti egyenlőtlenségeket fenntartó különféle gyakorlatok, hiedelmek hogyan tudnak ilyen eseteket az egyetemen belül eredményezni.

Az egyetem vezetősége az esetek után a témában oktató kutatók bevonásával széleskörű egyetemi kutatást rendelt meg. Ha minden igaz, a vizsgálat eredményeit és a most kidolgozott megelőzési koncepciót hamarosan nyilvánosságra is fogják hozni.  

„Tehát ha úgy tetszik, sajnos ilyen tragikus események miatt sem volt az egyetemen belül kérdés, hogy a társadalmi nemekkel, a közti lévő hatalmi egyenlőtlenségekkel kapcsolatos tudás hasznos és alkalmazható.” 

Ezzel együtt, a három éven át tartó elbírálás egy nagyon alapos akkreditációs folyamatot takart: az oktatók által összeállított képzési anyag több tudományos szűrőn is átment, egyhangúlag fogadta el az egyetem szenátusa, a Magyar Akkreditációs Bizottság külső, független szakértők bevonásával is értékelte, így kerülhetett be végül az Oktatási Hivatal nyilvántartásába és kerülhetett be a felvételi tájékoztatóba. 

A jelentkezés pár napja ért véget, és még nem kaptak kimutatást arról, hogy hányan jelentkeztek a szakra. Azt, hogy egy adott tanévben hány főnek kell minimum felvételt nyernie ahhoz, hogy a szak elindulhasson, a kar vezetése dönti el a ponthatárok meghúzása után, ezért leghamarabb a nyáron derül csak ki, hogy elindul-e a képzés szeptemberben, és ha igen, hány fővel. 

„Ilyen szigorú és szegényes költségvetési keretekkel, pláne amilyenekkel a hazai felsőoktatási intézmények társadalom- és bölcsészettudományi képzései működnek évről évre, csakis akkor indulhat el egy képzés, ha kifizeti magát, azaz lesz elég diák. A neoliberális felsőoktatás gazdasági-működési szabályai alól semmilyen úttörő tudományos kezdeményezés nem vonhatja ki magát.”

A nyugati országok fogalmai itt nem működnek

Az egyetem honlapján elérhető szakleírás szerint a képzés során kiemelt figyelmet akarnak szentelni a társadalmi nemi egyenlőtlenségek magyarországi és kelet-közép-európai megjelenési formáira. Gregor Anikó részletesen is kifejtette, miről van szó: 

„Fontos látni azt, hogy Magyarországon, illetve más posztszocialista országban is még a mai napig is megfigyelhető az, hogy az államszocializmus egyenlősítő nőpolitikájának felemás öröksége és emlékezete gyanúsnak, művinek, mesterségesen kreáltnak láttatja a nemek közötti egyenlőtlenségeket, megkérdőjeleződik, hogy ezek egyáltalán léteznek-e, problémák-e, kinek, mely társadalmi rétegnek a problémáját jelentik egyáltalán.

Másrészt a rendszerváltás idején a demokratikus átmenet során dominánssá vált egy olyan emberi jogi megközelítés, ami egyrészt azt eredményezte, hogy a nemek közötti egyenlőség kérdéséről individualisztikus, már-már szinte egyéni esélyegyenlőségi keretben, és olyan témákon keresztül lehet inkább a mai napig beszélni, ami ezt elbírja (pl. a különféle diszkriminációs helyzetek). Másrészt viszont mindezt anélkül tette, hogy a jelenségeket övező tágabb strukturális és gazdasági okokat feltárta volna. Ennek az az egyik következménye, hogy olyan témák mentén lehet a nemek közötti egyenlőtlenségeket problematizálni, ami a kapitalista piacgazdaságnak a kelet-közép-európai neoliberális verziójába is illeszkedik: tehát például a munkaerő-piacon tapasztalható nemi egyenlőtlenségek kérdése, vagy nők rugalmas foglalkoztatása tud könnyen téma lenni, mert mindkettő végeredményben arról szól, hogy miként lehet még több (női) munkaerőt a piac számára biztosítani. 

Az EU-csatlakozás erre csak még rátett egy lapáttal, mert az EU is alapvetően gazdasági keretben értelmezi a nemek közötti egyenlőség kérdését, legfeljebb az emberi jogi kerettel összekapcsolódva vizsgálja azt, amikor mondjuk azzal érvel, hogy a nők elleni erőszak ellen fel kell lépni, mert azzal egészségügyi kiadást lehet spórolni, és még a munkából se fognak hiányozni az áldozatok. 

Ez például mindenképpen speciálissá teszi a kelet-közép-európai országokat abban, hogy a nemek közti egyenlőtlenségek hogyan jelennek meg. Éppen ezért ezekben nem fognak működni a nyugat-európai vagy akár a bezzeg országoknak kikiáltott északi kontextusban kitalált, az ottani helyi viszonyokra ráhúzható elemzések, magyarázatok, fogalmak. Ez a felzárkózási paradigma üres, hamis.

De ha már globális egyenlőtlenségek: ugyanide tartozik az Európa-szerte látható gondoskodási krízis jelensége: a neoliberális állam egyre határozottabban vonul ki az idősgondozás területéről, a családok egyéni stratégiáik mentén kénytelenek megoldani az idős családtagról való gondoskodást, a tehetős nyugat-európaiak (köztük sok nő, akinek a tradicionális nemi szerepek szerint feladata vagy felelőssége lenne az idős családtagról való gondoskodás) tömegével foglalkoztatnak gyakran semmilyen munkavállalói joggal nem rendelkező kelet-európai nőt, aki még mindig jóval többet keres így, mint amit otthon keresne, de közben távol van a saját családjától, nem ritkán gyerekeitől is, a rá jutó otthoni gondoskodói munkát valakinek így át kell vennie (pl. a nagymama lép a helyére és viseli a gyerekei gondját, főz és takarít a férjre). 

Ez ugyanúgy a férfiak esetében is megjelenhet speciális problémaként: itt Magyarországon az új típusú, gondoskodó, érzelmi apai szerepeknek való megfelelés, amiről tudjuk, hogy elvárások szintjén jelen vannak, elég lehetetlen azoknak a férfiaknak, akik napi 10-12 órát gürcölnek, vagy éppen külföldön más férfiak háztartásában végeznek kétkezi szakmunkát vagy ház körüli munkákat és küldik haza a pénzt. 

Az ottani apák pont, hogy többek között a kint dolgozó kelet-európai férfiak munkája révén tudnak olyan időt felszabadítani, amiben az érzelmi, gondoskodó apai létüket meg tudják élni, ezt több ezer kilométer távolságból nehezen teszi meg valaki.”

Meg kell érteni a támadások okát

Gregor kérdésünkre azt is elmondta, hogy nem érték váratlanul őket a szak megalapításának hírére beinduló támadások, mert a nemek közti egyenlőség témája, illetve egyes ehhez kapcsolódó konkrét ügyek (pl. a nemi sztereotípiák lebontását megcélzó óvodai nevelés programja, a különféle abortusz-viták, nők elleni erőszak és a vak komondor) már régóta szimbolikus, értékkifejező erővel is bírnak a politikai közbeszédben. Ez alól a szak megjelenése sem lett kivétel: pár nappal a KDNP ifjúsági tagozatának tiltakozását követően a liberális párt ifjúsági tagozata szintén az ELTE rektorának címzett nyílt levélében mondott szinte kortesbeszédnek is beillő hálát a szakért.

De azért sem érte őket váratlanul a jelenség, mert már évek óta figyelemmel kísérik a hazai és külföldi kutatók mellett ők is, ahogy más posztszocialista, ill. nyugat-európai országban is az úgynevezett „anti-gender” mozgalmak az elmúlt években zászlót bontottak.

»A „gender” fogalma, ahogyan azt Kováts Eszter nektek is kifejtette már, egy sor valós társadalmi kérdésen túl sokkal inkább tud úgy működni, mint egy szimbólum, és nagyon jól működik ilyen szimbolikus politikai mobilizáló erőként, fogalomként. Egy fogalom alá lehet sűríteni vele sokszor egymással is komoly vitában álló szereplőket: különféle feminista irányzatok és megközelítések képviselőit, LMBT-szervezeteket, eltérő politikai erőket, különféle külföldi donor szervezeteket, civileket, emberi jogászokat, az EU-t, Brüsszelt, migránsokat, azt, hogy „nem leszünk gyarmat” stb. Ezek a fogalmak, hívószavak innentől kezdve egymással is össze lesznek kötve és egymást erősítik. Nagyon könnyen működésbe hozható asszociációs lánc egyik láncszemévé válik politikai mozgósító erőként a „gender” fogalma, a lánc bármelyik láncszemének egyszeri vagy kampányszerű felemlegetése hozza maga után a többi fogalmat, megerősíti azok negatív tartalmát, ami ellen fel kell lépni eszerint a keret szerint.«

Ugyanakkor szerinte nem szabad ezekben a reakciókban valamiféle múló hóbortot, tudatlanságból fakadó, megtévesztett emberek hangoskodását látni: 

„Sokkal fontosabb annak megértése, hogy miért tud ilyen erővel mobilizálni ez az asszociációs lánc: mik azok a társadalmi-gazdasági problémák, amikre, úgy tűnik, választ tud adni ekkora tömegek számára. Mik azok a magyarázati keretek, amikkel eddig például a progresszió hívei próbálkoztak, itt például a szinte egyeduralkodóvá váló különböző emberi jogi vagy identitásalapú érvelésekre, kampányokra és azok mostanában megszaporodó látványos zsákutcáira (Brexit, Trump) lehet gondolni. Az egyéni alapú jogokra való hivatkozási keret egyúttal azt is jelenti, hogy az élethelyzetért való felelősség kérdése is elsősorban egyéni szinten jelenik meg, és jellemzően az egyén hibájának, nem pedig gazdasági-strukturális okoknak fog tűnni, ha például valaki munkanélkülivé válik. 

Márpedig ott, ahol egyes becslések szerint négymillióan élnek a létminimum szintje alatt, ezeknek a kiszolgáltatott vagy bizonytalan társadalmi helyzetű tömegeknek egy emberi jogi érvelés nem fog választ adni a problémáikra, máshol fogják megtalálni azt a választ és a megoldást, amivel a progresszív oldal (például egy hatékony újraelosztó, esélyteremtő állam vízióján keresztül) nem kínálja meg őket.”