A 20. században a 21. századra elképzelt jövőt ábrázoló scifik visszatérő eleme volt a gombnyomásra érkező, egyszemélyes, hangtalanul suhanó jármű. Ezeket rendre valamilyen futurisztikus, áramvonalas kapszulaként képzelték el, amik egymás alatt-fölött is közlekednek a neonfényekben úszó nagyvárosok utcáin. Majdnem eltalálták. A gombnyomásra előkerülő, egyszemélyes, hangtalanul suhanó járművek tényleg megérkeztek a nagyvárosok utcáira, csak nem áramvonalas kapszulák, hanem egyszerű rollerek.

Amióta néhány éve az lett a közmegyezés, hogy a kőolajszármazékok által meghajtott, magántulajdonban lévő gépjárművek korszakának hamarosan vége, a fél világ próbál rájönni, hogy mivel fog közlekedni a nagyvárosokban az, aki nem akar egyszerűen csak gyalogolni, mint az állatok. Ezért született az Uber, a mindenféle autó- és kerékpármegosztó-megoldások, most pedig az utóbbiak elektromos rollerre optimalizált változatai.

Nem azokról a hatalmas, inkább robogóra hasonlító, széles kerekű izékről van szó, amikkel Budapesten is keserítik a helyiek életét a biciklisávokban kacskaringózó turisták, hanem klasszikus rollerekről, amiket azonban nem kell lábbal hajtani, mert a haladásról egy kis akkumulátor gondosodik.

Az egykori gyerekjátékok felnőtt közlekedési eszközökké alakítása talán nevetségesnek tűnik, de az utóbbi egy évben a különböző e-roller-megosztók egymás után indutak be különböző amerikai nagyvárosokban - természetesen elsősorban a kedvező klímájú, és újító tech-startupokkal egyébként is jól ellátott Kaliforniában. A Lime, a Bird vagy a Spin egymással versengve igyekeznek újabb és újabb nagyvárosokban elindítani a szolgáltatásukat, és Párizstól Madridig már Európában is próbálkoznak.

Aki már használt GreenGót vagy Mol Bubit, annak egy ilyen elektromos roller kezelése sem jelenthet gondot. Le kell tölteni a cég appját, aztán ennek segítségével megtalálni, felvenni majd letenni az elektromos rollert. Különböző cégek különböző árazási modellekkel dolgoznak, de Amerikában egy utat 1-2 dollárba kerül elindítani, majd 7-15 cent között mozog a percdíj. Szemben a Mol Bubival, ezek a cégek a Budapesten is működő Donkey Republic narancssárga bringáihoz hasonlóan működnek, azaz nemcsak a kijelölt dokkolóállomásokhoz rögzítve lehet leadni a járműveket, hanem egy adott területen belül bárhol.

Az alig néhány hónapos rollermegosztó cégek közül több már iszonyatosan sok pénzt tudott összeszedni befektetőktől. A 2017-ben egy volt Uber-igazgató által alapított Bird többször is kapott százmillió dollár feletti összeget, ma a cég értéke 2 milliárd dollár körül mozog. A másik sztárcégbe, a Lime-ba viszont eleve az Uber tett bele több mint 300 millió dollárt, így annak az értéke is már 1 milliárd dollár felett van. 

Hiába az elképesztően magas összegek, a gyerekcipőben járó üzleti modell számtalan - igen - gyermekbetegségben szenved. Akárcsak az Uber és még sok hasonló, a közlekedést megújítani igyekvő vállalkozás, az e-roller-megosztók is egyfajta jogi szürke zónában működnek, vagy a helyi szabályokat feszegetve, vagy kihasználva azok hiányát.

Sok városban még az sem egyértelmű, hogy hol kellene ezekkel a viszonylag gyorsan guruló rollerekkel közlekedni: a járdán vagy az úttesten? Ha az utóbbin, akkor nem kellene a használatukhoz valamiféle jogosítvány? Na és kötelező legyen sisakot viselni rollerezés közben?

Az elmúlt néhány hónapban egymást követték a cikkek, amik arról szóltak, hogy különböző amerikai nagyvárosok lakóinak mennyire elegük van a járdáikon cikázó rollerekből. Szemben az Uberrel, ami ellen leginkább taxisok tiltakoztak, ezek a rollerek nem személyszállító kisiparosok üzleti érdekeit sértik, hanem, legalábbis mostani, szabályozatlan formájukban, a gyalogláshoz ragaszkodó tömegét.

Mivel a rollereket bárhol le lehet tenni, San Francisco és a többi kísérleti terep nagyváros utcáin nemcsak a mozgásban lévő, hanem a leparkolt rollerek is gondot jelentenek. A rollerek megjelenéséig még kaliforniai városokban sem volt jellemző mindenféle tárgyak elhagyása a járdán, így erre az eshetőségre nem is nagyon volt világos szabályozás. Ennek hiányát kihasználva a Bird, a Lime és a többiek úgy kezdték el rollerekkel beteríteni a városokat, hogy erre tulajdonképpen nem volt világos engedélyük. Ennek eredményekén Los Angelesben most az is felmerült, hogy tiltsanak be minden rollermegosztót, amíg nem sikerül világos szabályokat felállítani ezek piacán. 

Ahogy az Uber ellen tiltakozó taxisok, úgy a rollerektől kiborult kaliforniaiak sem mind várták meg, hogy a helyi törvényalkotók lépjenek, hanem több esetben magukhoz ragadták a kezdeményezést. Vannak történetek a szemétbe és a tengerbe hajított, kutyaszarral feldíszített, vagy egyszerűen csak felgyújtott elektromos rollerekről is. Ahogy az ilyen esetekben ma már kötelező, az ötletesen semlegesített rollerekre külön Instagram specializálódott.

Az e-roller-megosztók mindennek tetejébe pedig még egy egészen bizarr 21. századi szubkultúrát is teremtettek: az e-roller-feltöltőkét. Szemben például a Budapesten üzemelő e-autó-megosztókkal, amiket a cég munkatársai töltenek fel, a Bird a feltöltést kiadta gebinbe.

Bird-feltöltőnek bárki jelentkezhet, majd a cég által biztosított szerkezettel töltögetheti otthon az utcáról begyűjtött rollereket, amiket másnap vissza kell tennie a forgalomba. Rollerenként, függően attól, hogy pontosan honnét szedték össze a járgányt, 5-20 dollárt lehet keresni feltöltésenként. Ez elsőre ingyenpénznek tűnhet, de valójában a „juicing”, ahogy a melót annak űzői ismerik, borzasztóan kompetitív, csalásokkal teli pálya, amibe amatőrök inkább bele se vágjanak. Részletekért érdemes ezt a két cikket elolvasni.

Hogy az e-roller-megosztók valóban reális alternatíva lesznek-e a városi közlekedésben, vagy csak múló divathóbort, egyelőre nem világos. A Techcrunch alapos cikkében pro és kontra érvek egyaránt vannak. Akik szerint szükség van a kis elektromos járgányokra, azok az mondják, hogy igenis van igény ilyen, a gyaloglást kiváltó, de az autónál és a biciklinél is egyszerűbben használható, praktikus kis eszközökre. Akik szerint meg nem, azok azt mondják, hogy egyszerűen nincs szükség még egy opcióra a gyaloglás és a bicikli közti távokra, ráadásul a tömeges elektromos rollerezésre egyszerűen nincsenek felkészülve a bringázásra is csak mostanában alkalmassá váló nagyvárosi úthálózatok. Valamint az is probléma, hogy míg az autómegosztóknak azért is van értelme, mert saját autóba befektetni komoly elhatározás, aki nagyon szeretne elektromos rollerezni, az akár vehet is magának egyet. 

A középen állók szerint pedig ami működhet Amerikában, az nem feltétlenül adaptálható a teljesen más szerkezetű, jó tömegközlekedéssel ellátott európai nagyvárosokra. És ők még nem is látták, milyen széttöredezett állapotban vannak a budapesti járdák és úttestek.