Hetente tört fel a fekália a budapesti mentőállomás vécéjében, úgy oldották meg, hogy lezárták

Egészségügy
2018 augusztus 28., 10:46
comments 251

Nagy Anikó, az egészségügyért felelős államtitkár nemrégiben úgy fogalmazott, a mentők olyan hivatást választottak, amivel minden nap példát mutatnak, és ezzel a példával tanítanak az élet feltétlen tiszteletére, „az élet mindenekelőttiségére”. Éppen ezért „a magyar kormány kiemelt feladatának tartja az OMSZ fejlesztését, és mindent megtesz azért, hogy a mentőszolgálat erkölcsi és anyagi megbecsültsége a következőkben tovább emelkedjék”. Lesz dolguk rendesen, mert amellett, hogy  rendszeresen hurráoptimista közleményeket adnak ki, melyekben a fejlesztésekről számolnak be, a főváros egyik legforgalmasabb mentőállomásán, a Bázis Mentőállomáson áldatlan állapotok uralkodnak. Erről több mentős számolt most be a magyar sajtónak, a kialakult helyzet komolyságáról az állomáson készült fotók is tanúskodnak. 

Mosdók

A mentőállomás mosdójában, ami lerobbantságban vetélkedik egy átlagos magyar kórház vizes helyiségeivel, hónapok óta, legalább hetente egyszer szó szerint feltör a fekália. A dugulásnak vélt problémát egy ideig próbálták megoldani, majd miután a többszöri, csőgörényes próbálkozás is sikertelen volt, egyszerűen lezárták a mosdót. Ezután az egész állomásra, több mint 100 emberre összesen 2 vécé jutott. Azóta újra megnyitották a mosdót, de csak a vécécsészét tudják használni a dolgozók, a piszoár nem működik, és kezet sem tudnak mosni. A mentősök szerint hiába jelezték az OMSZ felé, hogy ez már közegészségügyi veszély, a helyzet azóta sem változott.

A piszoár nem működik
photo_camera A piszoár nem működik Fotó: 444.hu
Az emeleti mosdó
photo_camera Az emeleti mosdó Fotó: 444.hu

Tisztaság

A mentőállomáson nem csak a vécékkel van baj. Bár elvileg naponta takarítanak, ennek sok látszatja nincs, a fertőtlenítés például megoldatlan. A dolgozók sokszor már inkább maguk állnak nekik szabadidejükben a helyiségek kidzsuvázásának. Már amikor nem a tisztasági festést csinálják éppen, mert sajnos ilyen is csak akkor van, ha ők maguk veszik a kezükbe a dolgokat. Tavaly például úgy sikerült kifesteni két szobát, hogy a mentőállomás dolgozói összedobták a pénzt a festékre, és szabadidejükben maguk álltak neki a festésnek. Az egyik kollégában felmerült, hogy megkeres egy festékgyártó céget, hogy szponzorálják a munkát, de az ötletért nem lelkesedett az OMSZ, és inkább úgy döntött, kifestik az állomás folyosóját.  Papírburkolatot is raktak a padlóra, hogy óvják a festéstől, de munkálatok végül valahol elakadhattak, mert a falak ugyanúgy néznek ki, de a papírburkolat kitart, azóta is ott van.

Vécé
photo_camera Vécé
Papírburkolat a folyosón
photo_camera Papírburkolat a folyosón Fotó: 444.hu

Komfortérzet

Ezek fényében már szinte urizálásnak tűnik feszegetni a klimatizálást, mondjuk igazságtalan is lenne, mert a 11 helyiségből álló állomáson van egy mobilklíma. Kár, hogy olyan hangos, hogy nem lehet megmaradni mellette, de a dolgozók ezt sem hagyták annyiban. Pontosabban nem hagyták volna, ugyanis a fejükbe vették, hogy saját pénzből összedobnak egy mobilklímára, de ennek beszerelése azért nem volt lehetséges, mert az épület felső szintjén levő mentésirányítás folyamatos áramellátását veszélyeztette volna. 

Öltöző
photo_camera Öltöző Fotó: 444.hu
Öltöző csempével és csempe nélkül
photo_camera Öltöző csempével és csempe nélkül

Mentőautók

Arról mi is írtunk már korábban, hogy a mentőautók olyan rossz műszaki állapotban vannak, hogy már a dolgozók se nagyon merik használni őket. Nemrégiben egy rozsdás mentőautóról szóló sajtóhírre az OMSZ úgy reagált, a jármű nem veszélyes. A Bázis Mentőállomáson se jobb a helyzet, a mentősök hiába jelzik folyamatosan, hogy nem csak az ő és a szállított sérültek, betegek testi épségét veszélyezteti az autók rettenetes állapota, de a mentési időt is jelentősen növeli vagy teszi lehetetlenné. Úgy tudjuk, az egyik dolgozó jegyzetet készített az egyik járműről, melyben annak valamennyi műszaki hibáját felsorolta. Szorgalmát nem díjazták, de végül csak elvitték az autót szervizbe, a javítás idejére pedig kaptak egy másikat. Sajnos egy olyat, ami még rosszabb állapotban volt, de nem annyira, mint egy később használt másik csereautó, amiben még biztonsági öv sem volt.

Így néz ki a kocsimosó helyiség
photo_camera Így néz ki a kocsimosó helyiség Fotó: 444.hu

És a többi

Bár a Facebook minden szegletéből ömlött, hogy új egyenruhát kapnak a mentőápolók, ezek a Bázis Mentőállomásra a mai napig nem érkeztek meg. Megérkezett viszont egy lélegeztetőgép egy évvel ezelőtt, melynek használatára be is tanították a dolgozókat, de a mentőautóba - mondván, nincs hozzá megfelelő táska - a mai napig nem került be.

photo_camera Fotó: 444.hu
Mobilklíma!
photo_camera Mobilklíma! Fotó: 444.hu

Kérdéseinkkel kerestük az Országos Mentőszolgálatot, ha válaszolnak, frissítjük cikkünket.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.