Miközben milliók menekülnek el Venezuelából, a kormány repülővel hazaszállított 97 embert

A 2018-as választás titkos története 84 színes oldalon.
Megveszem
Fotó: TEO BIZCA/AFP

Csaknem száz venezuelai menekült tért haza Peruból a caracasi kormány repülőjén. Döntésüket többen azzal indokolták, hogy bevándorlóként nem találtak munkát.

A 97 emberből 22 gyerek és négy terhes nő. Az ingyenes repülőre a venezuelai kormány „Vissza a szülőföldre” programjának keretében jutottak fel. 

Az egyik utas, Miguel Materano az AFP francia hírügynökségnek azt mondta: a kormány ígéretet tett arra, hogy segít neki a munkakeresésben.

Oscar Perez, a Limában élő venezuelaiak egyik közösségének vezetője azonban Maduro politikai manőverének minősítette a korábban hazájukból elmenekülők hazacsalogatását.

A Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) és az ENSZ adatai szerint mintegy 2,3 millió venezuelai hagyta el hazáját a belpolitikai és gazdasági válság miatt. A legtöbben Kolumbiába, Ecuadorba, Peruba és Brazíliába menekültek. Peruba több mint 400 ezer venezuelai érkezett az utóbbi időben. 2016-ban a hivatalos adatok szerint még csak 6615 venezuelai állampolgár tartózkodott Peruban.

Az utóbbi időben megindult intenzív bevándorlás miatt Lima szombaton úgy döntött, hogy csak útlevéllel engedik be a venezuelai menekülteket. Ez alól kivételt képeznek a terhes nők, a 70 év felettiek, valamint a gyerekek, ha érkezésükkor menekült státuszért folyamodnak. 

A menekültkérelem benyújtása lehetőséget biztosít a venezuelaiaknak arra, hogy legálisan tartózkodjanak, illetve munkát vállaljanak Peruban mindaddig, amíg kérelmüket el nem bírálják.

Az ENSZ szerint legtöbben az élelmiszerhiány miatt hagyják el Venezuelát. Jelentések szerint az országban 1,3 millió ember alultáplált. Súlyos hiány van alapvető gyógyszerekből és orvosi felszerelésekből is, jelentősen romlott az ellátás minősége a kórházakban. (MTI)

A 2018-as országgyűlési választáson elmaradt az ellenzéki összefogás, a Fidesz pedig újra kétharmados többséget szerzett. Az ide vezető titkos tárgyalásokról, és a színfalak mögött zajló belső küzdelmekről szól a MAKRO legfrissebb száma. Magyari Péter, a 444 egyik legismertebb oknyomozó újságírója hónapok át készített háttérinterjúkat a hazai politikai élet legbefolyásosabb szereplőivel, és ezek alapján keresi a választ a magyar demokrácia alapkérdésre: “Leváltható-e még választásokon a kormány?”

Megveszem a Makrót
Kapcsolódó
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.