Az új amerikai nagykövet naponta tíz programon vesz részt, és még így sem tapasztalta, hogy csorbulnának szabadságjogok Magyarországon

POLITIKA
2018 augusztus 30., 07:33
comments 395

Olyan interjút adott a Szombat magazinnak David B. Cornstein, az Egyesült Államok 80 éves budapesti nagykövete, hogy Szijjártó Péter és Kövér László perceken belül össze fog verekedni, hogy melyikük fogadja örökbe. Cornsteint már Donald Trump elnöksége idején, idén nyáron küldte Magyarországra az Egyesült Államok, és a mostani interjúból egyértelműen kiderült, hogy a szabadságjogokkal kapcsolatos problémák miatt ő egészen biztosan nem fog problémázni.

Mikor az interjúban a demokratikus intézmények leépítéséről kérdezik, a nagykövet konkrétan azt állítja, hogy ilyesmiről Magyarországgal összefüggésben még csak nem is beszélt neki soha senki.

Sőt a diplomata arról beszél, hogy Magyarországon ő még egyetlen elégedetlen emberrel sem találkozott.

Szombat: Magyarországon kulcskérdés a demokrácia állapota, a fékek és ellensúlyok rendszere. Nyilván sokaktól hallotta már, hogy a kormány ezeket az intézményeket leépíti. Ez ügyben fel kíván lépni?

David B. Cornstein: Azt mondanom sem kell, hogy én a demokrácia elkötelezett híve vagyok, ami a joguralmat és a számunkra oly fontos szabadságjogokat – vallásszabadságot, szólásszabadságot, sajtószabadságot – jelenti, amelyek életünket irányítják. (...) Ami az itteni helyzetet illeti, én csak annak alapján ítélhetek, amit látok és nem annak alapján, amit mondanak, amit a tévében látok vagy egy újságban olvasok. Ha valóban azt látnám, hogy bármely személy vagy intézmény szabadságát veszélyeztetik, azonnal felszólalnék az ügyében. De ehhez arra van szükség, hogy ezt a saját szememmel lássam. Ha valaki nekem ilyesmiről beszélne, akkor alaposan megvizsgálnám az ügyet, és ha azt látnám, hogy ezeket a szabadságjogokat csorbítják, akkor határozottan felszólalnék.

Szombat: Ön tehát mindeddig a szabadságjogok semmilyen sérelmét nem tapasztalta Magyarországon?

David B. Cornstein: Az elmúlt két hónapban rendkívül kedvező tapasztalataim voltak. Találkoztam vallási vezetőkkel, világi vezetőkkel, NGO-k vezetőivel. Naponta tíz programon veszek részt – nem ülök tehát az irodámban arra várva, hogy valaki beessen hozzám. Ám amiről Ön beszél, arról nem hallottam. Senki sem mondta nekem, hogy ez vagy az rossz, szörnyű, kérem lépjen közbe, segítsen. Én elégedett emberekkel találkoztam. Nem láttam, hogy a szabadságjogokat csorbítanák. (...) Egyetlen elégedetlen emberrel sem találkoztam. Ha Önök közlik, amit most mondok és erre válaszul majd jelentkezik valaki, aki ezt cáfolni akarja, azt természetesen meghallgatom. De eddig egyszerűen nem hallottam ilyet.

Corstein egyébként budapesti nagyköveti kinevezése előtt leginkább üzletemberként tevékenykedett, diplomáciai tapasztalata nincs. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.