Kína szerint az USA felelőtlen és abszurd logikáját nem is lehet érteni

külföld
2018 augusztus 30., 12:10

Az egyre hevesebb kereskedelmi háborúba sodródó két ország között újabb feszültséget nyitott, amikor Donald Trump Kínát kezdte el okolni azért, hogy nem  állnak jól az észak-koreai leszerelés ügyével. Kína szerint viszont Trump közelmúltbeli kijelentései az észak-koreai nukleáris leszerelésről felelőtlenek és nehezen érthetők. 

A pekingi külügyminisztérium szóvivője szokásos sajtóértekezletén kijelentette csütörtökön, hogy az Egyesült Államoknak magát kellene okolnia, ha nehézségekbe ütközik az ügyben, és Kína nem tűri el, hogy rá hárítsa a kudarcok miatti felelősséget. 

"Sokan gondolják - én magam is -, hogy az Egyesült Államok világelső a tények meghamisításában, valamint felelőtlen és abszurd logikájával, amelyet egy átlagember nem is ért" - jelentette ki Hua Csun-jing szóvivő.

Trump nemrég lemondta külügyminisztere, Mike Pompeo phenjani látogatását arra hivatkozva, hogy nincs előrehaladás Észak-Korea atomfegyver-mentesítésében, és ezért Kínát okolta. Szerdán pedig a Twitteren azt írta: Kína óriási nyomást gyakorol Észak-Koreára, ami a Peking és Washington közti kereskedelmi vitának tudható be. Nehezményezte, hogy Peking jelentős segítséget nyújt Phenjannak, egyebek közt üzemanyaggal látja el. "Ez nem segít!" - szögezte le. 

Az amerikai elnök szerdán méltatta "remek" kapcsolatát Kim Dzsongun észak-koreai vezetővel, és közölte: nem látja indokoltnak a dél-koreai-amerikai hadgyakorlatok újraindítását. (MTI, BBC)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.