Kovács Zoltán: Nem éheztetjük a menekülteket, hiszen nem is menekültekről van szó

POLITIKA
2018 szeptember 03., 13:02
comments 525

„Az elmúlt napokban Magyarországot betámadták, hogy úgymond éheztetjük a menekülteket” - mondta Kovács Zoltán Bayer Zsolt műsorában vasárnap.

A kormányszóvivő ezután gyorsan megmagyarázta, mire is gondol. Szerinte azért nem áll meg ez az állítás, mert „Egy:

biztos, hogy nem menekültekről van szó, hiszen elutasított menedékkérőkről van szó,

akiknek nemhogy Magyarországon, sehol a világon nem jár ellátás, akik jogi eljárás alatt vannak, azokat mindenkit ellátunk. Én ugyanazt... azt gondolom, hogy ez zajlik, valami ilyesmi zajlik Olaszországban. Vannak eljárások, és megpróbálnak minket túszul ejteni ezekben a jogi útvesztőkben és jogértelmezésekben, főleg az emberi jogvédők, illetve az az elmúlt években egyre inkább elharapózó jogfelfogás illetve jogértelmezés, amely adott esetben egyébként akár a nemzeti intézményektől vagy hatóságoktól, vagy éppen a nemzetközi, akár az Európai Unió bíróságának részéről vagy az Emberi Jogi Bíróság részéről tapasztaltunk.”

Ezek a szervezetek, hatóságok Kovács szerint azt próbálják ellehetetleníteni, hogy az illegális bevándorlókat vissza lehessen küldeni oda, ahonnan jöttek. Mert ennek szerinte nagyon ideje lenne, ugyanis ha egy illegális bevándorló egyszer eljut Európába, „soha az életben nem fogják visszaküldeni oda, ahova kellene.”

Augusztus 21-én írtuk meg, hogy egy fiatal afgán nő volt a nyolcadik menedékkérő, akinek nem adtak enni, és aki borzalmas szenvedéseken ment keresztül, míg hazájából eljutott a határig, de

„a magyar hatóság mégis azt mondta ki, hogy nemhogy védelemre, de még két zsömlére sem érdemes.”

Két hét után, a hazai és nemzetközi felháborodás nyomán végül minden menedékkérő kapott újra enni, de ehhez a menekültügyi hivatalnak „meg kellett találni a jogi kiskaput.”

link Forrás


Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.