Utasnak álcázott rendőrök csípték fülön a táskában kutakodó reptéri rakodómunkást

bűnügy
2018 szeptember 04., 13:09
comments 120

Szeptember 2-án reggel különleges akciót hajtottak végre a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság (RRI) munkatársai: két nyomozó civil öltözékben elvegyült egy Valenciába induló járat felszálló utasai között, de ahelyett hogy felszálltak volna a gépre, a repülőgép első ajtójához vezető lépcső alatt átnézték a rakteret, ami előtt több csomag is bepakolásra várt. 

Nem volt hiába: a rendőrök a raktérben felfedeztek egy munkást, aki épp az egyik poggyászként feladott bőröndöt kutatta át, feltehetőleg valami drága ékszer vagy egyéb értékes holmi reményében. 

A rendőrök tetten érték a munkást, ezután az utastérbe vitték és megmutatták a táskát tulajdonosának, aki átnézte a tartalmát. A táskából nem vettek ki semmit, de a rakodómunkást így is előállították, és lopás vétség kísérlet elkövetésének megalapozott gyanújával gyanúsítottként kihallgatták ki.

„Az RRI a repülőtéren folyamatosan tart vagyonvédelmi akciókat. A rendőrség azt tanácsolja a légi közlekedést választó utasoknak, hogy műszaki cikkeket, készpénzt, ékszereket ne hagyjanak a feladott poggyászukban. Az értéktárgyaikat akár az utolsó pillanatban is vegyék ki a csomagjukból, ha kiderül, hogy azt a repülőgép rakterében fogják elhelyezni” - áll még az ORFK kiadott közleménye végén. (police.hu)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére a közelmúltban a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg felületeinken. Ebben közösségként együttes a felelősségünk, a mienk kiemelt. Amíg újragondoljuk a teendőinket, nem minden cikkünk alatt lehet kommentelni. Egyszersmind kérjük és köszönjük, ha nem csak szabályzatunk betűjének, de a szellemének betartása felett is segítetek őrködni.

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt