Az ónos eső és az extrém jegesedés miatt volt zárva pár órán át a reptér.
A bécsi és pozsonyi reptér reggel leállt.
Hófúvás miatti riasztás, törölt repülőjáratok, késő vonatok, sávlezárások az autópályán – és ragyogó fehérség mindenütt. Európa-szerte iskolákat zárnak be, északon mínusz 30-40 fokok vannak.
Ezért leszállt Budapesten.
11,8 milliárd forintos közbeszerzést írtak ki Lázárék a munkára.
Közzétették Nemzetgazdasági Minisztérium erről szóló rendeletének tervezetét. Nagy Márton nyáron 1 milliárd eurós költséggel számolt.
A NAV az iparjogvédelmi jogok megsértése miatt eljárást indított és az árukat zár alá vette.
Két év próbaidő lett belőle.
Nem tudják teletölteni az ide érkező gépeket, de járatkimaradásokra nem kell számítani.
Meghibásodott a hajtóműve.
A vihar miatt.
Felújítanak egy csomópontot, emiatt óriási dugó várható a reptér felé vezető úton is.
1972-ben ígérték az első, a mostani már a kilencedik.
Megnéztük az EU egymilliónál nagyobb városait – Budapesten kívül csak egy, amúgy bezzegvárosba nem lehet vasúttal vagy metróval bejutni.
Hat darabot.