Albán háborús veteránok állták el Vucic útját Koszovóban

  • Az egykori Koszovói Felszabadási Hadsereg (UCK) veteránjai elállták Aleksandar Vucic útját vasárnap.
  • Ezzel megakadályozták, hogy a szerb elnök meglátogasson egy szerb többségű falut.
  • A politikus végül telefonon üzente meg a kisebbségben élő szerbeknek, hogy mellettük áll.

Aleksandar Vucic szombaton érkezett kétnapos látogatásra Koszovóba. De az utazása szinte az utolsó pillanatig bizonytalan volt, mert nem lehetett tudni, hogy a koszovói kormány engedélyezi-e a belépését. Kadri Veseli házelnök is fenyegetéssel felérő kijelentést tett csütörtökön, amikor azt mondta:

„Ha úgy döntünk, hogy nem jöhet, akkor nem léphet be Koszovóba. Engedély nélkül is próbálkozhat, de akkor úgy járhat, mint az a másik (Marko Djuric).”

Marko Djuricot, a szerb kormány Koszovó-ügyi irodájának vezetőjét márciusban letartóztatták, majd kiutasították Koszovóból, mert állítólag engedély nélkül lépte át a határt.

A túlnyomó többségében albánok lakta Koszovó 2008-ban kiáltotta ki a függetlenségét Szerbiától, de Belgrád ezt azóta sem hajlandó elismerni. Szerbia és Koszovó 2013-ban Brüsszelben megegyezett a kapcsolat normalizálásáról, de előrelépés azóta sem történt. A kapcsolat rendezése mindkét ország európai integrációja szempontjából kulcsfontosságú.

A szerb és a koszovói elnök legutóbb pénteken ült volna tárgyalóasztalhoz Brüsszelben, de a koszovói parlament elnökének kijelentése miatt Vucic végül úgy döntött, nem tárgyal Hashim Thacival. Kiemelte, hogy a tárgyalásokat nem akarja végleg megszakítani, de a mostani találkozó nem a legmegfelelőbb időpontban történt volna.

Az 1,8 milliós Koszovóban kb. 120 ezer szerb él, főleg az ország északi részén, de kisebb közösségekben elszórva több helyen is.

Az UCK egykori tagjai akkor állták útját a szerb elnöknek, amikor a szerbek lakta Baje faluba akart látogatni. A veteránok szerint Vucicnak bocsánatot kellene kérnie azokért a bűncselekményekért, amiket a szerbek elkövettek Koszovóban. 

A koszovói kormány vasárnap reggel úgy döntött, mégsem engedélyezi a szerb elnök bajei látogatását, de Aleksandar Vucic azt mondta, mindenképpen ellátogat a faluba, legfeljebb kerülőúton közelíti meg. Az útlezárások és tiltakozások, illetve a pristinai kormány tilalma miatt a szerb elnök végül nem jutott el a kisebbségi szerb faluba, csak telefonon üzente meg az ott élőknek, hogy tartsanak ki elveik mellett, Belgrád támogatja őket mindenben.

„A fennálló gondokat szavakkal és ésszel, nem pedig erővel és fegyverekkel kell megoldani” – mondta, majd támogatásáról biztosította a kisebbségben élő szerbeket. 

A szerb köztársasági elnök szombaton is számított zavargásokra, de akkor nem történt a vasárnap reggelihez hasonló eset. Koszovói látogatása első napján Aleksandar Vucic több helyszínen is elmondta, mindenképpen a Belgrád és Pristina közötti kapcsolat rendezése mellett áll ki, de szerinte a megoldás még messze van.

Vucic virágot helyez el Oliver Ivanovic agyonlőtt koszovói szerb politikus emlékművénél.Fotó: Sasa Djordjevic/Anadolu Agency

Az utóbbi néhány hónapban többször is felmerült, hogy az ellentétet területcserével vagy határmódosítással lehetne rendezni, de ezt egyelőre egyik ország kormánya sem hagyta jóvá.

Aleksandar Vucic vasárnapi Kosovska Mitrovica-i látogatása során arról is beszélt a több ezer összegyűlt szerbnek, hogy nem tervez területcserét vagy határmódosítást, a fennálló határokon belül kell megoldani az évek óta húzódó ellentétet. „Mindent megteszünk, hogy a lehető legtöbbet őrizzük meg Koszovóból” – mondta Vucic, aki újra elmondta, hogy Szerbia jóban és rosszban a koszovói szerbek mellett áll.

Azt mondta, „nincs még semmilyen tervünk a megoldásra, még a közelében sem vagyunk, de kötelességünk tárgyalni”. Szerinte a következő 10 vagy 20 évben valakinek meg kell egyeznie az albánokkal, ugyanis ez a koszovói szerbek fennmaradásának feltétele. Szerbia az Európai Unió tagja kíván lenni, a koszovóiak pedig vízummentességet szeretnének, mindezek előfeltétele a békés egymás mellett élés és a kapcsolat normalizálása – mondta Vucic. (MTI)

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.