Kásler Miklós magyar-orosz kulturális együttműködési egyezményt írt alá Moszkvában

Tárcaközi keretmegállapodást írt alá a 2020-ig tartó kulturális együttműködésről Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere és Olga Jarilova, az orosz kulturális tárca helyettes vezetője vasárnap a moszkvai Nagyszínházban (Bolsoj).

A megállapodás kiterjed a kultúra és a tudomány számos területére, egyebek között a filmművészetre, a zene- és a táncművészet több válfajára, a régészetre, valamint a kiemeltként kezelt fesztiválokra való kölcsönös meghívások és a kulturális kincsek visszaszolgáltatásának lehetőségére.

Kásler Miklós a magyar közmédiának elmondta, a megállapodás célja a kapcsolatok szélesítése, elsősorban a rendezvények, így a novemberben esedékes szentpétervári fesztivál és a Budapesti Tavaszi Fesztivál vonatkozásában, aminek kiemelt vendége az orosz zene és az orosz balett lesz.

„Ezenkívül beszéltünk régészeti, archeogenetikai, eredetkutatási közös projektekről, ugyanis a magyar őstörténet kötődik Oroszország déli területeihez, de az itt élő nemzetek szempontjából is nagyon lényegesek ezek a kutatások”

– mondta Kásler.

Kitért arra, hogy az orosz-magyar kapcsolatok ezerévesek, és a két nemzet között hidat alkotó kulturális kapcsolatok is sok száz évre tekintenek vissza. 

„Mindkét kultúra sajátságosan egyedi, rendkívül mély, az emberi léleknek olyan rétegeit, tartalmát osztotta meg az emberiséggel, amit nagyon ritkán lehet fellelni más kultúrákban. A célunk az, hogy a kultúra kösse össze az embereket, a lelkeket, mozdítsa elő a gondolkodást a szép, a jó és az emberi felé”

– mondta.

Az aláírás után a Bolsoj történelmi színpadán magyar és orosz előadók részvételével operettgálát mutattak be Kálmán Imre emlékére. A koncert szólistái között olyan operaénekesek szerepeltek, mint Rost Andrea (szoprán), Jelena Guszeva (szoprán), Alekszej Nyekludov (tenor), Anatolij Fokanov (bariton), Boncsér Gergely (tenor) és Andreas Schager (tenor). Az est kiemelt vendége Baráti Kristóf hegedűművész volt. A Káel Csaba, a Müpa igazgatója által rendezett előadáson a Russzkaja Filarmonyiját, Moszkva szimfonikus zenekarát Mihail Jurovszkij vezényelte.

A Kálmán-operettgála koncert volt a moszkvai Nagyszínház őszi-téli szezonjának első előadása. Az esemény az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az orosz kulturális minisztérium, a Müpa, a moszkvai magyar nagykövetség, a moszkvai magyar kulturális intézet és a Roszkoncert rendezvényszervező iroda közös szervezésében valósult meg. (MTI)

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.