Minden utas megsérült a buszon, ami az M1-esen árokba hajtott

baleset
2018 szeptember 09., 11:50
comments 15

Árokba hajtott egy busz az M1-es autópályán Lébény térségében szombat este. A buszon minden utas megsérült, de a győri és a mosonmagyaróvári kórház tájékoztatása szerint egyikük sincs életveszélyben.

A rendőrség az ügyben tömegszerencsétlenség okozása miatt indított büntetőeljárást – közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.

Tóth Gabriella közölte, a baleset az autópálya 140-es kilométerénél, a főváros felé vezető oldalon történt. A buszon tizenöten ültek, a sofőr nem sérült meg. A 14 utast kórházba vitték, közülük hat embert Mosonmagyaróvárra, nyolcat pedig Győrbe.

Oláh Attila, a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház orvosigazgatója elmondta, hogy négy könnyű és négy súlyos sérültet vittek be éjszaka, életveszélyes állapotban senki sincs. A könnyű sérülteket megfigyelésre tartották bent, állapotuktól függően őket még vasárnap hazaengedhetik. A négy súlyos sérült főként végtag-sérüléseket, combcsont- vagy felkarcsonttörést, illetve roncsolt kézsérülést szenvedett. Volt, akit már éjszaka megműtöttek. 

Bertalan István, a Mosonmagyaróvári Karolina Kórház és Rendelőintézet főigazgató főorvosa azt közölte, hogy a hozzájuk bevitt hat sérült közül sem volt senki életveszélyben. Három ember még éjszaka, kettő pedig a reggeli vizsgálatok után hazamehetett. Egy embernek eltörött a kulcscsontja, őt megműtötték. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.