Egy budapesti cég dolgozói adták össze a pénzt, hogy a gyógyíthatatlan beteg kislány elmehessen Disneylandbe és életében először láthassa a tengert

ÉLET
2018 szeptember 10., 09:46
comments 85

Megvalósulhat Dóri, a gyógyíthatalan izmosorvadásban szenvedő, az éjszakákat már lélegzetőgépen töltő pécsi kislány életének egyik nagy álma. A kislány, aki három éve lakik a Szemem Fénye Alapítvány által működtetett Dóri Házban, ami az ország egyetlen gyermekhospice háza, arról álmodott, hogy egyszer szívesen eljutna a párizsi Eurodisney vidámparkba, de a tengert sem látta még életében és el szeretett volna menni Milánóba és Velencébe is, mivel tavaly óta olaszul is tanul.

Most mindez azért valósulhat meg, mert Dóri élettörénetét hallva egy budapesti cégvezető, aki pár hónappal ezelőtt az alapítvány támogatása végett látogatott el a Dóri Házba, elkezdett gyűjteni a munkahelyén, és a kollektíva sikeresen össze is adta az akcióhoz szükséges összeget.

A kislánnyal a mentősofőrön kívül a gyámja és egy intenzíves szakápoló fog együtt utazni. Az utazás az alapítvány fb-oldalán követhető.

Bár az út költsége nagyrészt már összejött, aki szívesen adna még költőpénzre, illetve az alapítvány másik két mentőautójának szervizelésére, illetve az egész gyerekhospice, ház működtetésére, az így teheti meg:

A Dóri Ház címe: 7634 Pécs, Rácvárosi út 37. Az alapítvány postai címe: Szemem Fénye Alapítvány 7634 Pécs, Gém utca 7. Bankszámlaszám: 50800111.11083762 Paypal 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.