Elítéltek egy 78 éves orvost, aki több tucatnyi páciensének állított ki hamis igazolást, amelyekkel ők segélyt igényeltek a magyar államtól

Öt év börtönre és több mint egymillió forint pénzbüntetésre ítélt első fokon pénteken a Szolnoki Törvényszék azt az ortopéd szakorvost, aki hivatali kötelezettségét megszegve 1429 esetben állított ki az egészségkárosodás súlyos fokát és végleges voltát a valósággal ellentétesen tartalmazó elsőfokú szakorvosi véleményt a hozzá fordulók, azaz 85 ember részére, akik szintén vádlottai az ügynek.

A bíróság a korábban a jászberényi kórházban dolgozó 78 éves doktornőt 40 rendbeli bűnsegédként elkövetett költségvetési csalás, 7 rendbeli hivatali vesztegetés és 1429 rendbeli közokirat-hamisítás bűntette miatt 5 év börtönbüntetésre és 1 millió 200 ezer forint pénzbüntetésre ítélte, emellett a közügyektől 5, míg az orvosi foglalkozás gyakorlásától 10 évre eltiltotta. Az orvos a nem jogerős ítélet szerint a börtönbüntetés fele részének letöltése után feltételes szabadságra bocsátható.

A nő 85 vádlott-társa az ítélet szerint az orvos által kiállított valótlan tartalmú szakvélemények felhasználásával jogosulatlanul jutott hozzá a súlyos egészségkárosodott személyek után járó költségvetési támogatáshoz.

Az ügy másodrendű vádlottját - aki amellett, hogy az orvos által kiállított valótlan tartalmú szakvélemény felhasználásával maga is jogosulatlanul vett fel költségvetési támogatást, "ügyfeleket" is hozott az orvosnak - 15 rendbeli, részben bűnsegédként elkövetett költségvetési csalás és 66 rendbeli felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítás bűntette miatt 3 év börtönbüntetésre ítélte és 3 évre eltiltotta a közügyektől a bíróság.

A többi vádlottal szemben felfüggesztett börtönbüntetést, pénzbüntetést vagy megrovást szabtak ki.

Az ítélet nem jogerős. Az ügyész 3 napot kért annak eldöntésére, hogy kíván-e fellebbezni. Az ítélethirdetésen jelenlévő vádlottak többsége azonban fellebbezett, így az ügy másodfokon, a Szegedi Ítélőtáblán folytatódik. (MTI)

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.