Két kínai atomerőmű is a szupertájfun útjában áll

Két kínai atomerőmű is közvetlenül a Mangkhut szupertájfun jósolt újtában fekszik, jelentette a South China Morning Post hongkongi napilap. A tájfun a legfrissebb becslések sezerint Hongkongot bő száz kilométerrel elkerüli, az öböl túlpartján, Makaótól nyugatra érhet majd partot. Útjában fekszik a Tajsan és a Jangcsiang atomerőmű is, ahol az illetékesek tájékoztatása szerint "harckészültséget" rendeltek el.

A tajsani erőmű illetékesei specialistákkal végeztek biztonsági ellenőrzéseket. "A katasztrófaelhárítók a helyükön vannak, elvégezték az előkészületeket. A tajsani erőmű teljes mértékben készen áll a tájfunra, minden a helyén van" - közölték chaten a lappal.

A jangcsiangi erőmű öt működő, egyenként ezer megawattos blokkját a cég vezetése szerint szintén mind biztosították. Az atomerőmű igazgatója, Csen Vej-csong annak fontosságát hangoztatta, hogy minden ajtót és ablakot rendesen bezárjanak. "Minden részlegnek a legnagyobb fontosságot kell tulajdonítania ennek" - mondta, hozzátéve, hogy minden más biztonsági intézkedést is be kell tartani.

A tájfun a Fülöp-szigeteken már végigsöpört, a szombaton óránként 200 kilométeres széllökésekkel lecsapó Mangkhut legalább 25 emberéletet követelt eddig. A legtöbb áldozat földcsuszamlásban vesztette életét Luzon szigetén. A helyi meteorológia figyelmeztetése szerint a vihar elvonultával se múló esőzések miatt újabb földcszuszamlások lehetnek, és áradások is jöhetnek még.

A Mangkhut, a Fülöp-szigeteket elhagyva, a nap folyamán elérheti Vietnámot és Kínát, ahová a tenger felett haladva, a régió évtizedek óta mért legnagyobb erejű tájfunjaként érkezhet meg. A kínai hatóságok a lehető legmagasabb szintű riasztást adták ki a közeledő forgószél miatt. A legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy a tájfun visszaduzzasztja a folyóvizeket, amelyek így áradással fenyegetnek. Tízezreket telepítettek ki és vittek biztonságos helyre, és repülőjáratok százait törölték a térségben, valamint a tömegközlekedést is korlátozták. (Via MTI, SCMP)

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.