Oltyán József nemrég még sajtóóvodának nevezte és „tiltó listára” tette az Indexet

politika
2018 szeptember 18., 06:39
comments 233

Kedden jelent meg a Bács-Kiskun megyei KDNP elnökségi tagja, Oltyán József az Index mögött álló cég, a CEMP új tulajdonosaként. Hamar kiderült róla, hogy lelkes kormánypárti kommentelő, de korábbi cikkeit elolvasva az is jobban látszik, mit gondol a médiáról és a politikáról.

Oltyán József
photo_camera Oltyán József Forrás: alon.hu

Ahogy a 24.hu írja, egy Pesti Srácok-cikkhez írt kommentje szerint „tiltó listára” tette az Indexet.

Egy másik alkalommal a Bácsmegye.hu-n arról az esetről írt, amikor az Index és a hvg.hu is kritizálta a kiskőrösi logópályázatra érkezett műveket. 

„Ezen a ponton máris megállapítható, hogy Magyarországon ennél jobban már nem mehetnek a dolgok, ha számos fórumon és mára a két hazai sajtóóvoda két kimagasló orgánumánál, az Index-nél és a HVG-nél is az a legnagyobb probléma, hogy Kiskőrös alapításának a háromszázadik évfordulóját milyen logó ékesíti. Tényleg nem értékelve a soron következő, avagy „soros” (!) kampány előtti felkészülési időszakát ezeknek a szélmalomharcot vívó szerkesztőségeknek, de felmerül a kérdés az írásokat olvasva: ...van még lejjebb?”

Hülye tüntetők

Oltyán Népszabadság – végre lassan vége az öncélú újságoknak! címmel írt cikket a Népszabadság bezárása után. Szerinte a lap csakis saját hatékonytalan és korszerűtlen működésének köszönhette azt, hogy vége lett.

„A Népszabinál pedig mindenki gondolkodjon el, hogy mennyire érdekelte eddigi munkája során, hogy mennyi értéket teremt a vállalatának! És ha ezt jól végig rágták, akkor az utolsó kapcsolja le a villanyt, mert most már késő!

A hülye tüntetők pedig inkább vették volna a Népszabadságot, mint most fagyoskodnak ezen a szép szombat este...” - írta.

Egyszer már kiszállt a netes versenyből

Saját hitvallását részletesen Felejtünk? című cikkében írta meg idén februárban a hódmezővásárhelyi választás után. Azt írta, a 2006-os budapesti zavargások változtatták meg a világképét.

„Abban a percben döntöttem el, hogy egy életre leteszem a kishitű „proli családból származom, balra kell szavaznom” ingem, mert szégyenkeztem a saját gyerekeim előtt, részben a saját hibám miatt is, hiszen 94-től egyfajta megszokásból én is rendre baloldalra szavaztam. Ebben a percben nagyon sok minden megváltozott bennem és ennek már 12 éve. Eldöntöttem, hogy nem egy eltartottja leszek Magyarországnak, hanem egy aktív és építő polgára.”

Ezután jött még egy kanyar.

„Mint megyei laptulajdonos eldöntöttem, hogy alapvetően át fogom alakítani az akkoriban Bács-Kiskun megye egyik legolvasottabb hírportálját a Hírös.index.hu-t. Ez annyira jól sikerült, hogy fel is számoltam 2013-ban a lapot és ezzel együtt kiszálltam az értelmetlen számok bűvöletében zsibongó netes újságok versenyéből. Mert abban a percben a gyerekeim kérdő tekintetének a kereszttüzében rájöttem, hogy ha nem változtatok, akkor elveszítem a tiszteletüket.”

A következő lap a Bácsmegye lett.

„Azóta megalapítottam a Bácsmegye lapot, ahol nincs bulvár és nincsenek egymást lejárató olvasói fórumok, létrehoztam a regionális online lapcsoportot (Regon) és ennek az első tematikus mellékletét képező, mára piacvezető építőipari lapot a Magyar Építőket, és még rengeteg ötletem van, amit meg akarok valósítani, hogy ez az ország egy jobb hely legyen. Megkeresztelkedtem 42 évesen, és beléptem a KDNP kecskeméti szervezetébe.”

Lázár mintát jelent minden vidéki gyerek számára

A hódmezővásárhelyi választásról (ahol Márki-Zay Péter legyőzte a fideszes jelöltet) így írt:

„Szégyen ez. Szégyen, hogy a vásárhelyiek azt a Lázárt próbálják megbuktatni politikailag, aki messze-távol az egyetlen a magyar ugaron 100 éve, aki közismerten bárkivel tengelyt akaszt a vidékiekért. Az egyetlen a magyar ugaron, aki egyenes derékkal áll akár órákon át, válaszolva a kormányinfókon és viselkedési mintát ad minden vidéki gyerek számára, hogy van esély felvenni a kesztyűt a fővárosi elkényelmesedett hatalmasokkal. Nincs lehetetlen.”

A regon.hu-n korábban arra is válaszolt, mit jelent számára a szabad sajtó napja.

„Miután ma Magyarországon a közösségi média legalább 4-5 millió "megmondó" embert számlál, így nem az a kérdés szerintem, hogy mi a viszonyunk a szabad sajtóhoz, hanem az, hogy mi az a szabad sajtó? Abból, hogy egynéhány görény politikus mindent elkövet, hogy egynémely orgánum képviselője ne kérdezhessen egy sajtótájékoztatón, számomra nem az következik, hogy nincs szabad sajtó, hanem az, hogy egy-egy sajtós gyámoltalan, bátortalan és könnyebb azt kiabálnia, hogy "az a görény politikus..." mintsem félelem nélkül figyelmen kívül hagynia a politikai pressziót.”

Ezt 2013-ban írta, amikor megállapította, hogy a nyomtatott sajtó a végnapjait éli, a tévében túlkínálat van, az internetes oldalak pedig „megosztható tartalmakat előállító műhelyekké váltak”.

„Az emberek döntöttek. Egyfajta perverziónak tartom, hogy mára Kecskemét, Baja, Kalocsa... utcáin is kiüresednek a délutánok és esték, mert az emberek otthon ülnek a számítógépeik előtt és egymás otthonaiba, magánéletébe vájkálnak, hiszen a technológia lehetőséget ad rá!”

Akkor azt írta, a sajtó- és általában az emberi szabadság az eddiginél sokkal nagyobb ellenféllel néz szembe: az intelligens technológiával.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.